Felvételt hirdet a Roxínház tanoda!

Társulatunk felvételt hirdet TANODÁJÁBA 5 éves kortól. Merkei Mónika táncpedagógust, koreográfust ennek apropóján kérdeztük.

 

  • Miért érzed fontosnak, hogy a Roxínház Tanodában taníthatsz?
  • Szeretném átadni a gyerekeknek azt a tánctudást, és színpadi tapasztalatot, amit én Pécsen, Szegeden, majd tíz év alatt itt a társulatban szereztem. A Roxínház egy olyan hely, ahol a gyerekek komplex színházi képzést kaphatnak: megismerkedhetnek a modern tánc alapjaival, a drámaórákon bepillantást nyerhetnek a színházi kulisszák mögé, beszédtechnikát tanulhatnak, valamint énekképzésen is részt vehetnek.

 

  • Miért javasolnád, hogy gyermekem a Roxínház Tanodába járjon?
  • A hozzánk járó gyermekek kiegyensúlyozottabbak, határozottabbak. Tartásuk, testtudatok sokkal fejlettebb, mint kortársaiké. Megtanulnak nagy közösségben élni, alkalmazkodni.

Három csoportban foglalkozunk a gyermekekkel: a legkisebbekkel heti 2X1 órában főként játékos formában ismerkedünk a mozgáskultúra elemeivel. A nagyobbak hetente 3X1,5 órában már komolyabb táncos képzést kapnak, valamint dráma – és énekórákon is részt vesznek. Aki kitartóan végigjárja a ranglétrát a legnagyobbak közé kerül, akik már játszanak a Roxínház gyermek előadásiban is. Innen már csak egy lépés, hogy 14-16 évesen a felnőtt társulat tagja legyen valaki.

 

  • Suli mellett, hogy bírják a gyerkőcök ezt a sok foglalkozást?
  • Találkoztam már olyan szülővel, aki tartott attól, hogy a sok elfoglaltság miatt a gyerekek iskolai teljesítménye romlik. Tapasztalatom szerint épp az ellenkezője szokott történni: ha a tanulmányi eredménytől teszik a szülők függővé a próbákra járást, a gyerkőc összeszedi magát, és inkább ötösöket hoz, minthogy kimaradjon.

 

  • Azoknak a szülőknek, ahol bátortalan a gyermek, mit javasolnál?
  • Egy – két hónap, és a legzárkózottabb fiatal is megnyílik nálunk, először csak a próbateremben lesz határozottabb, majd az életben is.

 

  • És ha én egy 10 éves gyerkőc vagyok? Hogy győznél meg?
  • Szeretsz mozogni? Szereted a jó társaságot? Szeretsz szerepelni? Sokat vagy egyedül? Szeretnél új barátokat? Szeretnél szerepelni, de még nincs bátorságod? Láttál Roxínházas előadást ahol a veled egykorúak a színpadon szerepeltek? Neked is lenne kedved? Akkor nálunk a helyed!

 

  • Szeptember 13-án (szerdán) 16.30 – tól lesz a felvételi. Elárulnál részleteket erről?
  • A felvételin 3-4 fős csoportokban hívjuk be a gyerekeket, felmérjük a ritmusérzéket, majd meg kell tanulni egy rövid mozdulatsort, és ha érez magában tehetséget, akkor egy dalt is meghallgatunk.

Tudom, könnyű azt mondani, hogy a felvételiző legyen természetes, adja önmagát. De tényleg arra vagyunk kíváncsiak, ki milyen személyiség. Jó, persze arra is, hogy táncolt –e már valahol – de ez nem feltétlenül jelent előnyt. Mindenki korának és felkészültségének megfelelő csoportba kerül, így az sem kerül hátrányba, aki még soha életében nem táncolt.

 

  • Milyen dallal kell jelentkezni?
  • Természetesen nem szükséges operaáriákkal készülni, akár egy népdalból is kiderül, kiben bújt el egy énekes pacsirta.

 

  • Milyen ruhában kell felvételizni?
  • Amiben a jelentkező jól érzi magát, és tud mozogni.

 

  • Mennyi ideig kell rágni a körmöt otthon a felvételi után, hogy sikerült-e?
  • A felvételi napján este 21.00 óra körül a honlapon és a facebookon is közzé tesszük a felvettek névsorát. Az újonc tanodásoknak és szüleiknek 15-én (pénteken) 17.00 órakor megbeszélést tartunk, és szeptember 18-tól már elindulnak a foglalkozások.

 

  • Hol lehet jelentkezni a Tanodába?
  • Lehet jelentkezni e-mailen keresztül, a roxinhazinfo@gmail.com címen, vagy személyesen a Miénk a város rendezvényen szeptember 1-3 között a Múzeummal szemben, a Roxínház sátránál. Valamint a helyszínen a felvételi időpontjában a Roxínházban.

 

  • Ha felvesznek a Tanodába, akkor egyenes út vezet, hogy a Roxínház előadásaiban szerepeljek?
  • Azért ez nem ilyen egyszerű J Ha valaki kitartó, szorgalmas, türelmes, alázatos, akkor egyenes az út. Mi mindenesetre azon leszünk, hogy kihozzuk a jelentkezőkből a legjobbat, és minél hamarabb eljöjjön az a pillanat, hogy a világot jelentő deszkákra léphessen. Első lépésként találkozzunk a felvételin szeptember 13-án (szerdán) 16.30- kor a Roxínházban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

12050747_566078750206127_1146093917_o

 

tanoda felvételi_2016