Folyamatos fejlődés jellemzi a társulat utánpótlás-nevelését.
Az elmúlt évek alatt kialakult egy szakmai stáb, amely szilárd alapokat biztosít a gyerekek képzéséhez. Az állandó tanárok mellett minden évben jönnek külsős pedagógusok, akik egy-egy intenzív nap, hétvége vagy hét alatt adnak olyan szakmai képzést a tanodásoknak, amellyel korábban még nem ismert, nem használt új készségeket sajátítanak el.
A legkisebb gyerekek először a tánccal ismerkednek meg, a táncórák keretén belül pedig játékos formában a színjátszással. A nagyobbaknak már külön van színjátszó órájuk, és bizonyos életkor felett, amikor a hangjuk már képezhető, énekórán is részt vesznek.
Többször van példa arra is, hogy egy-egy előadás érdekében különleges képzésen vesznek részt. Ilyen volt például A kisfiú meg az oroszlánok előadáshoz kapcsolódóan a kétnapos bohóc-workshop, amikor Takács Lacek és Kőrösi Áron tanította nekik az artista mesterség és a bohóc szakma alapjait. Egy-egy nyári tábor alatt pedig mindig sor kerül valami újfajta mozgás-képzésre, volt már például napindító jóga-óra Horváth Zitával, vagy mozgásművészeti óra Uray Péterrel. Patonay Anita drámapedagógus rendszeres vendégtanára a Roxínháznak, évente többször is eljön, hogy segítsen fejleszteni a gyerekek érzelmi intelligenciáját, segítsen más szemszögből látni a különböző helyzeteket.
A Roxínház Tanoda tanárai
2022/23
Pintér Kata
rendező
animátor
Takács László János
koreográfus
a Kaposvári Roxínház Egyesület elnöke
táncpedagógus
Merkei Mónika
koreográfus, táncpedagógus
Lugosi György
színész
beszédtanár
Sugár Kinga
énektanár
ének, hangképzés
Meghívott tanáraink:
2022/23
Patonay Anita
színész, drámapedagógus
Horváth Zita
színész
drámapedagógus
Uray Péter
koreográfus, mozgástanár
Takács Lacek
artista
Kőrösi Áron
artista