Sztorizgatás az első szabadtéri előadásunkról, a Somogyvári Nyári Színházról és a kultúra fontosságáról

Somogyvár, ahol minden elkezdődött. Somogyvár, amelynek oly sok mindent köszönhet a Roxínház. A kezdeti támogatást, befogadást és az első elismerést is, hiszen Somogyvár Községi Önkormányzat képviselőtestülete 2004-ben a “SOMOGYVÁR KÖZSÉGÉRT” kitüntető címet adományozta a társulatnak, miután a nagyszínpadi darabok premierjének helyszínéül Somogyvárt választottuk, ezzel nyaranta ezreket csábítva a településre. Ez volt az első fontos elismerés az életünkben. Mi mással is hálálhatnánk ezt meg, mint azzal, hogy évről-évre fellépünk, és játszunk a Somogyvári Nyári Színházban. 

Akik beszélgetnek: Móring József Attila térségi kormánybiztos, Gyurákovics László, Somogyvár polgármestere, Szabolcsi János, a Kaposvári Roxínház Egyesület alelnöke, színész és Pintér Kata rendező és Palancsa László moderátor.

Szabolcsi János:

A Roxínház létrejötte szorosan összefügg Somogyvárral. A kettőt nem lehet különválasztani. 2001. augusztus 4-én volt az első premierünk Somogyváron, de jóval előbbre kell visszanyúlni, mert azt megelőzte még egy év, amikor ki kellett mennünk és el kellett mondanunk Somogyváron azt, hogy mit szeretnénk. Ezt 1999-2000 körüli időpontra datálom. Akkor voltunk kint először Móring József Attila kormánybiztos lakásán (aki akkor még a település polgármestere volt), és mondtuk el neki, hogy mit szeretnénk Kupaváron. És nem úgy reagált rá, hogy jó, hát majd átgondoljuk, majd megbeszéljük, hanem azt mondta, hogy oké, gyertek!

Móring József Attila:

Nekem akkor már volt egy régi álmom, hogy az István, a királyt ott be kell mutatni. 1989-ben volt az első Szent László Nap, amit még nem is úgy hívtunk, még csak elkezdődtek a falunapi mozgolódások, szervezkedések. A pap bácsi mellett fiatal ministránsként bedobtam, hogy lehetne egy tábori mise, ki lehetne menni a templomból. Ő félig indulatosan, félig meg komolyan mondta, hogy az nem tábori mise lenne, hiszen az egy felszentelt templom, hát menjünk ki! Az egy nagyon nagy tömeget megmozdító mise volt. Azután elkezdtünk gondolkodni, hogy nemcsak egyházi rendezvények szervezésére alkalmas ez a hely, hanem itt kulturális programokat is lehetne csinálni. Akkor a fejembe vettem, hogy itt, ha törik, ha szakad, kell, hogy legyen egy István, a király előadás. Semmi nem volt hozzá, nem tudtam, hogy merre induljak el. Aztán egyszer csak a Janiék bekopogtak.

Gyurákovics László:

Emlékszem, hogy nagy örömmel vártuk a Roxínházat, örültünk, hogy egy olyan dolgot indít el, ami szerintem párját ritkítja a mai világban. A nyári színházzal méltó helyre jöttek, mert Kupavár történelmi emlékhely, amiből az országban akkor még csak három volt így nevezve. Mára már nemzeti emlékhely. Azóta gyakorlatilag egybeforrt a somogyvári napok a Roxínházzal, és több előadást is bemutattak azon a helyszínen. Érdemben én polgármesterként tavaly kapcsolódtam be a munkába, amikor – pár év kihagyás után -, nagy örömünkre újra megjelent a Roxínház. Gyakorlatilag nyitott kapukat döngettek, mert abban a pillanatban, hogy leültünk beszélgetni, mintha ugyanott folytattuk volna, ahol tíz éve abbahagytuk.

A kezdetekre visszatérve, hogyan szervezkedtetek akkor?

Sz. J.:

Azért elég rafináltak voltunk ott a 2000-es évek elején, mert ugye addigra már volt a Szent László Napoknak egy nagyon komoly bázisa, állandó közönsége, és akkor már nagyon komoly rendezvénynek számított. Mi ismertük a helyet, tudtuk, hogy hova szeretnénk menni, tudtuk, hogy ott egy olyan közösség működik, amelyik a lehetőségekhez képest maximálisan támogatja az ötletet. Gyakorlatilag egy meglévő közönségre próbáltunk alapozni. És így próbáltuk meg azt is, hogy ha a Szent László Napok ilyen jól működő dolog, akkor próbáljuk meg, hogy csak színházi előadások vannak. Az István, a királyt valamikor 2003-2004 körül mutattuk be, az egy külön beszélgetést megérne, mert addig én még ennyi embert egyszerre egy előadáson életemben nem láttam, és volt két előadás meg egy főpróba.

M. J. A.:

Addig is voltak már falunapok, de maga az előadás az örök érvényű, örök értékű darab, a hely meg különleges. Tehát, aki járt ott, az azért akart jönni, aki meg nem, de hallott róla, az azért, mert kíváncsi volt rá, hogy ez a kettő hogy mutat együtt. Akkor éltem át azt, hogy azt kellett mondani az előadás előtt a színpadon, hogy ha valaki nem talál olyan helyet itt a nézőtér mellett, ahonnan úgy nagyjából látja a színpadot, akkor visszaadjuk a jegy árát. Mert olyan sokan voltak. És bár voltak, akik nem találtak helyet, mégsem kérte vissza a jegy árát senki. Elképesztő volt, fürtökben lógtak az emberek a falakon. Annak a helynek üresen is van egy nagyon komoly kisugárzása, de amikor azok a dallamok felcsendültek, amiket annak idején gyerekkorunkban rongyosra hallgattunk, akkor az egy libabőr volt.

Somogyvár és a Roxínház sorsa ezalatt a 20 év alatt összefonódott, és továbbépült.

Gy. L.:

Igen, mindenképpen. Amit Jani és Józsi is mondott az előbb, azok olyan előadások voltak, amelyek még egy kőszínházban is megállták volna a helyüket mind minőségben, mind látogatószámban és nézőszámban. Konkrétan a falakon csüngtek az emberek. És hála Istennek, hogy nem jöttek oda munkavédelmisek, mert egyszerűen be is zárták volna, mert nem akarok saccolni, de volt, hogy 1000 ember is volt egy ilyen előadáson. Tehát elképesztő sikere volt. Maga a témaválasztás is odaillő volt, mert azért az István, a királyt akkor és ott bemutatni élőben, az egy óriási dolog volt.

M. J. A.:

Annyit tennék még hozzá, hogy a falu befogadta a társulatot. Nemcsak az előadások voltak, amelyek összekötötték a településsel a csapatot, hanem az edzőtáborok is. A bemutató előtt egy hétig ott lakott a társaság a sportcsarnokban. Egy darabig bent próbáltak, aztán kimentek, és mindig volt valami probléma, amit meg kellett oldani. Hol nem volt áram, hol szükség volt egy szalmabálára, de mindig, mire hozzánk, az önkormányzathoz eljutott volna az igény, a probléma, addigra már meg is oldották. És tényleg elfogadták őket. Pedig hát egy csomó, zömében kaposvári fiatal volt, nem biztos, hogy minden településen örültek volna nekik, bár igazából a dáridó mindig előadás után szokott lenni, az úgy természetes, de a falu az összes intézményével, aki ebben érintett volt, teljesen befogadta őket.

Sz. J.:

Nem tudom elmondani azt a fogadókészséget, azt a jószívet, a nyitottságot, amit mi abban az időben – meg azóta is, hogy most újraindítottuk a nyári színházat -, a lakosság és az önkormányzat részéről kaptunk. Tényleg nem tudtunk olyat kérni, kitalálni, ami gondot okozott volna. Mindent megkaptunk, minden megoldódott.

Sztorik az első időszakból?

Sz. J.:

Hatmillió sztori van, nagyon sokáig ebből éltünk, ezekből a sztorikból. A legelső alkalom 2001. augusztus 4-én volt, a Jézus Krisztus Szupersztár bemutató. Előtte hetekig jártunk ki, mértünk, méricskéltünk, á, nem kell díszlet, mert maga a környezet majd megadja, és olyan szép, és nem kell semmi, a várfal is pont akkora, amekkora, tényleg semmi nem kell, mert majd a kereszt gyönyörűen látszik. Csak mire odaértünk és kimentünk, mert előadás lesz a hétvégén, pont akkor megemelték a várfalat másfél-két méterrel, és akkor minden dugába dőlt. Most mi legyen, mert valaminek mégiscsak lennie kellene a színpadon, és akkor jutott eszünkbe a szalmabála. Akkor valamelyik gazdálkodó adott szalmabálát. Hátul meg kiépítettünk egy rámpát, amin majd föláll a kereszt. De kellene négy erős ember a faluból, ők is meglettek. Hát így kezdődött, és ez azóta is így van. És azért egy nagyon fontos dolgot még megemlítenék, hogy életünk első elismerését a településtől kaptuk 2004-ben, a Somogyvár községért emlékplakettet, ami a mai napig ott van kint a vitrinben. Az egyik legbecsesebb elismerés számunkra.

M. J. A.:

Be lehet méregetni a távolságokat meg a magasságokat, de ugyanezen az előadáson történt az a jelenet, amikor a három énekes áll a fal tetején, elmegy a felhő, és ott van mögöttük a hold. Rendezni sem lehetett volna jobban.

Sz. J.:

Egyetlen egy előadás sem maradt el az eső miatt Somogyváron. Olyan volt, hogy elmaradt a főpróba, olyan egyszer volt, hogy félbeszakadt az előadás a Hairnél, mert jött egy nyári zápor, tavaly késve tudtuk elkezdeni az előadást, mert kaptunk egy záport, de olyan nem volt még, hogy Somogyváron elmaradt volna az előadás. Most is be van írva, hogy esőnap, de úgy vagyok vele, hogy írjuk be azt esőnapnak, mert olyan úgyse lesz. Rengetegszer volt, hogy láttuk, amint Fonyódot veri a jég, láttuk, hogy Marcaliban ömlik az eső, de Somogyvár felett, Szent László szobra felett, ott ragyogott a nap.  

M. J. A.:

Ma is élénken él bennem az, hogy megálltatok, hogy a technika ne ázzon szét, valaki bemondta, hogy most tartunk egy 15-20 perc szünetet, menjenek a büfébe, és majd folytatjuk, szólni fogunk mindenkinek, de senki nem mozdult. Mindenki maradt a helyén, és türelmesen, csendesen megvárták azt a negyedórát. Az idő megjavult és ment tovább az előadás. Nagyon érdekes egyébként, hogy az évek során egyéb koncertek is voltak ott, más előadásokkal is próbálkoztunk, és mindig dilemmáztunk – mert azért az alapvetően egy templom -, hogy mi az, ami még beengedhető a templom falai közé, és mi az, ami meg nem. És egyszer vert el egy előadást az eső, amit tényleg aztán nem is lehetett folytatni, és az valóban nem illett oda. Talán akkor fogalmaztuk meg azt, hogy meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy ugyanazon a helyen, de ne a templom falai között kelljen előadásokat tartani, hogy ilyen többet ne forduljon elő.

Milyen darabokat mutattatok be eddig?

Pintér Kata:

10 évig folyamatosan odajártunk, több előadás bemutatója is volt ott, pl. Jézus Krisztus Szupersztár, Hair, István, a király, stb. Most emlegettük fel, hogy Józsi akkor még polgármesterként mindig beszédet mondott az előadások előtt, és igyekezett ő is az előadáshoz hűen felöltözni, és a Hair előtt hippijelmezben, fejkendővel a fején jelent meg, tényleg odaillően, tehát egymáshoz idomultunk.

 M. J. A.:

Rettenetesen élveztem. Nemcsak, hogy a falusiak, hanem a hivatalban velem együtt dolgozók sem ismertek meg, csak, amikor kiálltam a mikrofon elé, és meghallották a hangomat, arról. Úgyhogy büszke vagyok rá, hogy az előadásnak legalább így a részese lehettem. Tényleg ez egy semmihez nem hasonlítható hangulat, és valahogy sikerült mindig olyan darabokat választani, amit mindenki szeret. Volt, ami a gyerekeknek szólt, pl. A dzsungel könyve. Volt, ami felnőtteknek, pl. Made in Hungária. De mindegyiknek a zseniális előadáson túl az igazi élményt talán az is adta, hogy az a hely, az tényleg semmihez sem hasonlítható.

Közben létrejött a nyári színház.

Gy. L.:

Nyáron havonta két előadás ment le, és most megint összeértek szálak, szeretnénk ezt folytatni. A Roxínház részéről vannak jó elképzelések, a mi részünkről pedig teljes támogatás. Ahogy elhangzott az előbb, a falu együtt él és mozog a Roxínházzal, mert szerintem egy olyan dolgot alkottunk közösen, ami párját ritkítja. Úgyhogy mi is elkezdtünk gondolkodni, és van a fejünkben több elképzelés, aminek az érdekében a képviselő úrral már elég sok helyen kopogtattunk, és talán az az elképzelés, ami nagyon nagy álmunk, talán az valósággá is fog válni.    

Hogyan lehet ilyen ingergazdag környezetben elérni az embereket, hogy megmaradjon a nézőszám?

M. J. A.:

Jó darabokat kell a színpadra állítani, és szerintem e tekintetben nem kell aggódnunk. Azonkívül következetesen és töretlenül menni ezen az úton, és ha esetleg van valami hátráltató tényező, akár az időjárás, akár az ingergazdag környezet, vagy közel van a Balaton, ott rengeteg esemény van egyszerre, szóval, ha esetleg valami nem úgy sikerül, mint ahogy szeretnénk, akkor is tovább kell csinálni. Mert ez egy misszió, és az a hely nem véletlenül választatott ki annak idején, hogy az emberek ott már több ezer évvel ezelőtt letelepedjenek. És azóta folyamatosan, szinte mindig éltek ott emberek, aztán Szent László király építtetett oda egy hatalmas bazilikát és kolostort Isten dicsőségére és az emberek boldogulására. És ha mi az utóbbit vesszük górcső alá és tekintjük célnak, vagyis, hogy az emberek boldogulására tegyünk valamit, akkor nem járunk rossz úton. És amire polgármester úr utalt, igyekszünk annak az infrastruktúráját is megteremteni az elkövetkezendő nagyon közeli jövőben, hogy ezt még kényelmesebben, még kulturáltabban el lehessen érni.

P. K.:

Ami itt még nagyon fontos, az az összefogás. Annak a helynek megvan a maga szellemisége. Ahogy a Jézus Krisztus Szupersztárban a papok mögött a hold előbukkant, mintha ott eldőlt volna a közös jövő és az összefogás. És ami a Roxínháznak egy nagyon jóleső érzés volt, hogy amikor tavaly, talán tavasszal vagy nyár elején kértünk egy megbeszélést ennek kapcsán, annyira nyílt szívvel és nyílt lélekkel fogadtak bennünket, hogy hiába maradt ki tíz év, olyan bizalmat éreztünk azon a beszélgetésen, ami nekünk jó sok évre külön löketet adott. Polgármester úrral addig mi még nem dolgoztunk együtt, de látott bennünket, és nagy öröm számunkra, hogy azt mondta, hogy ők el se tudják képzelni mással a Somogyvári Nyári Színházat, mint a Roxínházzal.

A településnek van még egy nagyon fontos rendezvénye, a Szent László Napok.

Gy. L.:

1989-ben volt az első, akkor még nem így hívták. Azóta megvan a folytonosság. Csak egyetlen egyszer maradt ki, 2020-ban, a Covid miatt, de tavaly már, amint lehetett, újraindítottuk. Idén már ismét három napos lesz a rendezvény, amelyben a Roxínház kiemelt szerepet kap, mert több előadással is jelen lesznek, pénteken a Süsü, a sárkány kalandjai, vasárnap pedig az Anconai szerelmesek látható majd.

M. J. A.:

Én ott voltam 1989-ben azon az alkalmon, amikor itt Kupaváron csak egy szabadtéri mise volt. Képzeljétek el azt a szituációt, amikor a szentmise végén a pap bácsi megköszöni a tanácselnök elvtársnak, hogy lehetővé tették, hogy ez a rendezvény létrejöjjön. Nagyon messzire jutottunk onnan.

Mi van a fejetekben, hova fejlődik, hova fut ki ez a dolog, mit tudtok elképzelni?

M. J. A.:

A mi részünkről mindenképpen azt, hogy legyenek meg a színjátszás hátterének a feltételei. Legyen a közönségnek megfelelő elhelyezése, a színészeknek is megfelelő öltözője, a darabnak is a technikai és az egyéb dologi feltételeit tudjuk megteremteni. Ez most minden évben iszonyú erőfeszítés, hiszen minden évben, minden egyes alkalomra külön-külön oda kell vezetni az áramot, össze kell rakni a nézőteret, színpadot kell építeni. Szeretnénk e tekintetben előrelépni, hogy az állandó játéknak és a valódi színháznak a feltételeit megteremtsük. Szerintem jó úton haladunk efelé.

Gy. L.:

Szeretnénk a minőségi kultúra szigete lenni, mert említettük, hogy közel vagyunk a Balatonhoz. A Balaton egy óriási turisztikai produkció, és mi úgy gondoljuk – nyilván lokálpatriótaként, meg kicsit önző módon is -, hogy a mi településünk ezekkel az adottságokkal és a Roxínházzal való kapcsolattal, valamint ezzel a kulturális affinitással, kultúráért való szolgálattal olyan minőségi kulturális tartalmat és olyan helyet szigetet tudunk megteremteni, ami országos hírű lenne. Hogy ha azt mondják Somogyvár, akkor nyári színház, akkor kultúra, akkor minőségi koncertek. Szeretnénk ennek a zászlóshajója lenni.

P. K.:

Mi pedig szeretnék ezt tartalommal megtölteni. Vannak tervek egésznapos rendezvényekre, ahol amellett, hogy előadásokat néznek a nézők, interaktív játékokat játszanánk. Most egy pályázatunk nem nyert, de nem adjuk fel, mert bármikor meg lehet valósítani. Például A kisfiú meg az oroszlánok előadás kapcsán jutott eszünkbe, hogy oda egy hétvégére cirkuszosokat hívnánk, és így az egész családot bevonzó olyan összművészeti fesztivál jönne létre, ahol a színház, a cirkusz, a képzőművészet egyaránt jelen van. Ahogy Laci is mondta, Somogyvárról az embereknek a kultúra is eszébe jusson. Az, aki eljön a Roxínház előadását megnézni, az visszatér, és nappal megnézi a helyszínt, a környéket. Aki pedig nappal ott kirándul, azt olyan élmények érjék, ami miatt érdemes visszalátogatnia bármelyik programra. Valószínű, hogy ez majd lépcsőzetesen tud felépülni. Most két hétvégénk van, a Szent László Napok és augusztus elején az Anconai szerelmesek 2. bemutatója, de sok-sok hétvégével akár egy egész nyári fesztivál felépülhet.

A projekt az EMT-TE-A-B-21-0373 azonosítószámú pályázat keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.