Elindult az évad!

Nagy örömünkre elindítottuk ünnepi, 2020/21-es évadunkat gyerek közönségünk örök kedvenc darabjával, a Süsü, a sárkány kalandjaival.

 

A koronavírus járvány miatt eltelt hosszú kihagyás után szeptember 13-án ismét megtelt a Roxínház épülete: kicsik és nagyok várták örvendezve, hogy Süsü a színpadra lépjen. Köszönjük, hogy kitartottatok mellettünk, köszönjük, hogy elkezdhetjük a 20. évadunkat! Sok-sok előadással várunk Benneteket, újakkal, és régi kedvencekkel! Süsü után az Anconai szerelmesek látható majd a színpadon, ezzel a felnőtt közönségünket várjuk majd. Elindult a bérletek szervezése is, a János vitéz és A kisfiú meg az oroszlánok új darabként várható majd ebben az évadban. A tavasszal elmaradt előadások pótlását is leindítjuk, a Lúdas Matyi című előadásunk várható bemutatója novemberben lesz. Bérletekkel, jegyekkel kapcsolatban érdeklődhettek a 30/457-83-61-es telefonszámon.

Címkék: ,

TÉRKÉP

eem

eet

r3 1

A Kaposvári Roxínház működési költségeinek támogatása szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

logor

© 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.