NOSTRA - „Egy biztonságosabb jövőért…„

A Roxínház újabb drámapedagógiai foglalkozása, melynek témája a konfliktuskezelés a 10-13 éves korosztályban.

Egy fiktív történet fókuszában a konfliktusok állnak. Olyan iskolai helyzetek, amelyek nap mint nap megtörténnek a fiatalokkal egy iskolai nap alkalmából. (Például: kibeszélnek a hátam mögött, nem hallgatnak meg / klikkek összecsapása, alázás, lenézés, csúfolás)

Színházi jeleneteket mutatunk, melyek arra inspirálják a résztvevőket, hogy véleményt formáljanak, megosszák gondolataikat, tapasztalataikat egymással.

Ezután közös konfliktus-elemzés történik, közben vizsgáljuk azt, hogy hogyan, milyen eszközökkel lehetett volna elkerülni az adott konfliktust, illetve teret kap az a gondolkodás is, hogy milyen élethelyzetek generálják ezeket a feszültségeket, amelyek konfliktusba torkollanak.

A cél ezzel a drámapedagógiai foglalkozással az, hogy egy-egy helyzetet a fiatalok több nézőpontból tudjanak megvizsgálni, értelmezni tudják a konfliktusos szituációkat.

A drámafoglalkozás félonline valósul meg, vagyis a foglalkozás vezetője online kapcsolódik be az osztályba, míg az iskolában jelenléti oktatás zajlik.

Technikai feltételek: A foglalkozás megvalósulásához szükséges egy, a tanteremben elhelyezett laptop, mikrofon, projektor, és egy gmail-es e-mail cím, mert a google meets-et használjuk a foglalkozás során.

"A program TOP-6.3.1-15-KA1-2016-00001 „Az egykori NOSTRA épületeinek és környezetének barnamezős rehabilitációja Kaposváron” elnevezésű projekt keretében valósul meg."

A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Jelentkezni lehet email-ben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Munkatársunk felveszi a kapcsolatot a jelentkezőkkel egyeztetés miatt.

TÉRKÉP

eem

eet

r3 1

A Kaposvári Roxínház működési költségeinek támogatása szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

logor

© 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.