20 éves jubileumi hétvége Somogyváron

12 év után újra Somogyváron játszhattunk. Egyszerre volt ez a hétvége az emlékezés, a 20. születésnap ünnepe és egy reményteli újrakezdés mámoros varázsa. Mert, ahogy a dupla teltház mutatta, igény van a Somogyvári Nyári Színház előadásaira. Hosszú hónapok szervezőmunkája, rengeteg próba, izgalom, várakozás érett tapssá ezen a hétvégén. Volt kései kezdés a vihar miatt, volt beázott technika, voltak nyirkos jelmezek, könnycseppek, megható pillanatok, mosolyok, emlékek, remények és a világ legfantasztikusabb közönsége. Nem tudjuk eléggé megköszönni azt a szeretetet, és azt a rengeteg segítséget, amit kaptunk mind Kupaváron, mind az elmúlt 20 évben. Most mégis megpróbáljuk felsorolni a neveket, mert szeretnénk, ha mindenki tudná, hogy milyen fantasztikus emberek vannak körülöttünk.

Először is, köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat és egy varázslatos koncerttel elkápráztatott mindenkit Dés László. Köszönjük az ünnepi hétvége fő támogatóinak a segítségét: Győri Szeszgyár és Finomító Zrt., Tejüzem Solum Zrt.

Köszönjük, amit értünk és a rendezvényért tett Somogyvár község Önkormányzata, Gyurákovics László polgármester és Móring József Attila képviselő. Itt szeretnénk kiemelni Hegedüs Henrietta mindenre kiterjedő figyelmét és példaértékű munkáját, nélküle nagyon sok minden nem olyan lett volna, mint amilyen lett. Köszönettel tartozunk azoknak a támogatóknak, akik a 20 év alatt mecénásként segítették munkánkat: Maráz Ferenc, Horváth Éva és Győri László. Köszönjük a jubileumi hétvégén a segítségüket, munkájukat: Palancsa László konferálás, Tschepen Gábor és Komáromi László hang- és színpadtechnika, Tóth Gyula fénytechnika, Peiker Krisztián, Somogyi Márk és Kovács Nándor műszaki kollégák. Köszönjük a plakátot és a designt Sárdi Attilának, a gyönyörű fotókat Kószó Andrásnak, a videófelvételt Sinyi Zsoltnak, a pr-marketing hirdetéseket Keszthelyi Tibornak. Biztonsági szolgálat: BL Security Személy - és vagyonvédelem, Rendezvény biztosítás; büfé, catering: Malom Fogadó - Vivert János.

Köszönjük mindenkinek, akik az elmúlt 20 évben bármilyen formában segítették a Roxínház életét! És végezetül álljon itt a szereplők névsora, akik a jubileumi hétvégén a színpadon álltak:

Abonyi-Tóth Dávid, Abonyi-Tóth Máté, Ács Panna, Barabás Lara, Barkóczy Áron, Bodor Kristóf, Csillag Dorina Hanna, Csillag Fanni, Eldridge Patrick, Horváth Zita, Ihárosi Ninszi, Kalányos Balázs, Kató Lilla, Kirsch Vera, Kiss Niki, Márkus Csenge, Márkus Luca, Merkei Mónika, Mosoni Helga, Németh Petra, Pintér Kata, Prucsi Rebeka, Sárdi Benjámin, Sebesi Tamás, Solymos Luca, Springmann Andrea, Sudár Gergő, Szabó Dani, Szabolcsi Ádám, Szabolcsi János, Takács László János, Vajda Júlia, Varga Roxána, Wirth Bianka.

 

TÉRKÉP

eem

eet

r3 1

A Kaposvári Roxínház működési költségeinek támogatása szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

logor

© 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.