Nyílt órák és felvételi a Tanodában!

Roxínház Tanodánk nyílt órákkal egybekötött felvételit tart a következő időpontokban: május 30-án, hétfőn, május 31-én, kedden és június 2-án, csütörtökön, mindegyik nap 17 órától 18 óráig. A helyszín a Roxínház épülete, a Somssich Pál u. 18.

Sok tehetséges kisgyerek van körülöttünk. Néhányuknak szerencséjük van, és már a Roxínház Tanodába járnak. A többieknek szerencséjük lesz, mert most ők is eljöhetnek hozzánk, megnézhetik, hogy zajlik egy óra, és hogy ha kedvük tartja, be is állhatnak közénk!
Szeretettel várjuk a szüleikkel együtt azokat az érdeklődő kisgyerekeket, akik kedvet éreznek magukban ahhoz, hogy szerepeljenek a színpadon, és akkor is, ha csak nagyobb önbizalomra szeretnének szert tenni. Ha valaki szépen énekel, vagy szeret táncolni, vagy esetleg mindkettő, akkor érdemes jelentkeznie a Roxínház Tanodába. Most meg is nézhetik, milyen egy-egy óra, hogy zajlik egy foglalkozás.
A nyílt órákat követően felvételit tartunk, és lehetőség van a beiratkozásra is.
A felvételi menete: rövid bemutatkozás, ritmusgyakorlat, mozdulatsor utánzása. Akinek kedve van, énekelhet és verset is mondhat nekünk.
Arra buzdítjuk a szülőket, hogy hozzák el a gyerekeket nyílt óráinkra, és jelentkezzenek velük a következő tanévben induló foglalkozásainkra! A nyílt órák időpontjai: május 30., május 31. és június 2., 17-18 óra között!

TÉRKÉP

eem

eet

r3 1

A Kaposvári Roxínház működési költségeinek támogatása szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

logor

© 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.