Kérjük, támogasson minket adója 1%-val!
   Adószámunk: 18143049-2-14   Kaposvári Roxínház Egyesület

Tehetséggondozás a Roxínházban

Kreatív tehetséggondozási programot szervezett a Kaposvári Roxínház Egyesület 6-19 éves diákok részére. Az egy éves képzés során a tehetséges fiatalok színjátszást tanultak, valamint megismerkedtek a színház és a képzőművészetek kapcsolatával. A TOP-7.1.1-16.H-ESZA-2019-00071 azonosítószámú projekt az Európai Unió támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, összesen 6 millió forint, vissza nem térítendő támogatásból.

A „Kreatív vizuális tehetséggondozás és személyiségfejlesztés a Roxínházban” címet viselő projekt magas színvonalú és motiváló környezettel, valamint többlet-lehetőségekkel segítette a fiatalok pályaorientációját. A programban összesen 6 tehetséges tanuló vett részt. A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00071 azonosítószámú projekt célja az volt, hogy a helyi identitás és tehetséggondozás összekapcsolásával a képzés végén a tehetség a városban maradva a helyi közösség további fejlődését, a helyi gazdaság erősödését tűzi ki célul, és azt segíti.
A Kaposvári Roxínház Egyesület 2000 óta foglalkozik tehetséggondozással. A gyermekek és fiatalok 5 éves kortól vehetik igénybe tánc-, ének- és színjátszó-foglalkozásaikat. Jelen projektben kidolgoztak és végrehajtottak/megvalósítottak egy innovatív tehetséggondozási programot. A 6 millió forint európai uniós támogatás segítségével kreatív- és drámafoglalkozásokat tartottak 6 tehetséges diák részére. Ennek során a kreatív foglalkozásokon a gyermekek a képzőművészetek és a színház kapcsolatával ismerkedtek meg, és a projekt végére ők maguk tervezték meg egy előadás díszletét és jelmezeit. A foglalkozások másik felében a drámaórákon a beszédtechnika mellett gyerekjóga gyakorlatokkal mozgáskoordinációt, tartásjavítást, és a helyes légzés megtanulását gyakorolták.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A projektről bővebb információt a www.roxinhaz.hu oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Pintér Katalin egyesületi titkár
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+ 36 20 353 9000

Végéhez közeledik kreatív, vizuális tehetségfejlesztő programunk a Roxínházban. Hat tehetséges diák készülődik, hogy megmutassa, mit tanult a Roxínházban az elmúlt tanévben.

Január óta tervezik és készítik egy népszerű meséhez a díszleteket és a jelmezeket, valamint tanulják a szerepeket a projekt keretein belül a résztvevők.
Az elmúlt hónapban tanult rajzolási technikák és a sok gyakorlás meghozta gyümölcsét, jobbnál-jobb látványtervek születtek, amelyeket összegezve, összegyúrva jön létre majd az előadás látványvilága. Itt újabb feladatok adnak lehetőséget a gyakorlásra, hiszen most a megálmodott terveket kell színpadra állítani. Folyamatosan készülnek a makettek, egyre újabb anyagokkal és színpadi építési lehetőségekkel ismerkednek a fiatalok.
Dráma-foglalkozásokon rátértek a konkrét előadás szövegének megtanulására. Átélték a szereposztás nehézségeit, majd megpróbáltak ráhangolódni az általuk megformált szereplő személyiségére. Más bőrébe bújni mindig izgalmas, ennek a játékossága segíti a fiatalokat a szerep megformálásában. Ennek része a konkrét szöveg tudása, valamint a szereplő jellemének megformálása.
Az előadás bemutatására a foglalkozás-sorozat végén, szeptemberben kerül sor.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00071 azonosítószámú, „Kreatív vizuális tehetséggondozás és személyiségfejlesztés a Roxínházban”című projekt az Európai Unió támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A projektről bővebb információt a www.roxinhaz.hu oldalon olvashattok.

 

Szeptember óta tart Kreatív vizuális tehetségfejlesztő programunk a Roxínházban. Hat tehetséges diák ismerkedik a színház, a dráma és a képzőművészet kapcsolatával.

A kreatív foglalkozásokon már most látható fejlődés az arányérzék, az emberi alakábrázolás és komponálás tekintetében. Az elmúlt hónapokban megismerkedtek művészettörténeti (viselettörténeti) korszakokkal, és ehhez kapcsolódó gyakorlati feladatokat oldottak meg. Hangulatfestéskor kipróbálhattak többféle grafikai és festészeti eszközt, amelyeket így már helyesen használnak. Technikai tudásukat folyamatosan fejlesztjük.

A dráma órákon a munkát csapatépítő és koncentrációs játékokkal, gyakorlatokkal kezdtük, ezek továbbra is részét képezik a foglalkozásoknak. Minden alkalommal időt szánunk a beszédtechnikai és légzőgyakorlatokra, amihez a jógát is segítségül hívjuk. A relaxációt rendszeresítettük. Állóképekkel, kötött témájú helyzetgyakorlatokkal foglalkozunk, és sokat improvizálunk, ami felszabadítja a kreatív energiáikat.

A foglalkozás-sorozat végére a diákok megtanulják, hogyan készül el egy előadás díszlet- és jelmezterve, és maguk is részt vesznek a tervezés és a megvalósítás folyamatában. A tanév során megmutathatják tehetségüket a november 24-én bemutatásra kerülő Holle anyó és a tavasszal színpadra kerülő Lúdas Matyi című előadásokban.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00071 azonosítószámú, „Kreatív vizuális tehetséggondozás és személyiségfejlesztés a Roxínházban”című projekt az Európai Unió támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A projektről bővebb információt a www.roxinhaz.hu oldalon olvashattok.

Csupa játék és élvezet itt a Roxínházban annak a hat tehetséges diáknak az élete, akik úgy döntöttek, hogy őket nemcsak a színház érdekli, hanem a képzőművészet is. Szeptember óta tartunk számukra olyan foglalkozásokat, ahol nemcsak színjátszást tanulnak, hanem megismerkednek a színház és a képzőművészetek kapcsolatával is. A foglalkozás-sorozat végére megtanulják, hogyan készül el egy előadás díszlet- és jelmezterve, és maguk is részt vesznek a tervezés és a megvalósítás folyamatában. A tanév során a megmutathatják tehetségüket a Holle anyó és a Lúdas Matyi című előadásban.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00071 azonosítószámú, „Kreatív vizuális tehetséggondozás és személyiségfejlesztés a Roxínházban”című projekt az Európai Unió támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A projektről bővebb információt a www.roxinhaz.hu oldalon olvashattok.

 

Kreatív vizuális foglalkozások a Roxínházban diákok részére

Kreatív tehetséggondozási programot indít idén szeptembertől a Kaposvári Roxínház Egyesület 6-19 éves fiatalok számára. A képzés során a diákok mozgásfejlesztéssel egybekötött színjátszást tanulnak, valamint megismerkednek a színház és a képzőművészetek kapcsolatával.

A színjátszó foglalkozásokon újszerű feladatokkal fejlesztjük őket: a beszédtechnika mellett gyerekjóga gyakorlatokon keresztül mozgáskoordinációt, tartásjavítást, helyes légzéstechnikát tanulnak. A koncentrációt és a relaxáció képességét játékos, élvezetes formában sajátítják el. A kreatív foglalkozásokon a képzőművészetek és a színház kapcsolatával ismerkednek meg a diákok. A foglalkozás-sorozat végére megtanulják, hogyan készül el egy előadás díszlet- és jelmezterve, és maguk is részt vesznek a tervezés és a megvalósítás folyamatában.

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00071 azonosítószámú, „Kreatív vizuális tehetséggondozás és személyiségfejlesztés a Roxínházban”című projekt az Európai Unió támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A projektről bővebb információt a www.roxinhaz.hu oldalon olvashatnak.

infoblokk kedv final RGB ESZA

TÉRKÉP

eem

eet

r3 1

A Kaposvári Roxínház működési költségeinek támogatása szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

logor

© 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.