Kérjük, támogasson minket adója 1%-val!
   Adószámunk: 18143049-2-14   Kaposvári Roxínház Egyesület

A Kaposvári Roxínház Egyesületnél az egyik legfontosabb küldetésünk, hogy a hozzánk járó fiatalokból színházszerető közösség formálódjon.

 A Roxínház Tanodájába járó diákok játszva-tanulva ismerkedhetnek meg a színházi világ alapjaival. A gyermekek és fiatalok 5 éves kortól vehetik igénybe tánc, ének és színjátszó foglalkozásainkat, ahol szakmai, művészeti munkatársak (énektanár, rendező, táncpedagógus, koreográfus, színész) vezetik a képzéseket. Tanodánk indulása óta felnőtt tanítványaink közül többen művészeti pályára léptek a színház- vagy a táncművészet területén, de a többiek is olyan közösségi élménnyel gazdagodtak, melynek megtartó ereje elkíséri őket életük során. A Tanodánkba közel száz fiatal jár, zömmel Kaposvárról, illetve Somogy megyei településekről. A színház szeretetét pici koruktól szívják magukba.

Legfontosabb tapasztalatunk, hogy évről évre olyan közösség formálódik, melynek tagjai toleránsak egymással, segítik, lelkesítik egymást, konfliktusaikat egymás között, önállóan, megbeszélve oldják meg. Úgy gondoljuk, hogy a dráma eszköztárának alkalmazása és a színpadi jelenlét a gyermek fejlődése során nyitottságra, toleráns, demokratikus gondolkodásmódra ösztönöz, segíti a kölcsönös megértést, az empátiát. Fejleszti az elemző képességet, kérdezni tanít. Segít eligazodni mai világunk kommunikációs labirintusában. Pozitív értékszemléletet közvetít, arra bátorítja a játszókat, hogy a legkülönbözőbb helyzetekben is képesek legyenek vállalni saját döntéseik után a felelősséget.

„A színház a világ és önmagunk megismerésének eszköze” /Novák Eszter/

Célunk, hogy a fiatalok a dráma és a színházi kifejezőeszközök megismerésével és alkalmazásával hatékonyabban kommunikáljanak. Mindennapi életük tapasztalatait és érzéseit képesek legyenek megosztani egymással a közös játékok alkalmával, vagy egy történet formálása közben.

Tanodánk közösségének nagy élmény, ha a nézőtéren hasonló korú fiatalok ülnek, nekik játsszhatnak, és ez fordítva is igaz. A nézőknek is izgalmas, ha korosztályukbeli fiatal előadásában láthatnak színpadi műveket.

Oktatóink: Gschwindt Balázs – énekpedagógus; Horváth Zita – színésznő; Lugosi György - színész; Merkei Mónika – táncpedagógus.

 

Képzésünk négy csoportban, felmenő rendszerben zajlik.

Az Apró csoportba óvodás korú gyermekek járnak, hetente kétszer táncfoglalkozáson vesznek részt, ahol koncentrációt, egyensúlyt, ritmust, testtudatot fejlesztő játékokat játszanak, kiscsoportos és csoportos együttműködést igénylő mozgásgyakorlatokat, egyszerű koreográfiákat tanulnak.

A tánc jelentősége az aktuális érzelmi állapot kifejezhetőségében és társas megélésében rejlik. Mindez virtuálissá váló világunkban egyre fontosabb tényező.

A B csoportba többnyire alsó tagozatos gyermekek járnak, illetve ide kerülnek frissen felvett növendékeink is. Csoportos tánc, dráma és ének foglalkozásokon vesznek részt, heti három alkalommal. Itt folytatódik tánctechnikai alapozásuk, a drámaórákon koncentrációs, kapcsolatteremtő játékokkal, drámajátékokkal az alkotó együttműködés megteremtésére törekszünk, és figyelmet fordítunk az artikulált, érthető beszéd fejlesztésére is. Ezek mellett csoportos énekórán, hangképzésen vesznek részt a növendékek.

Az A csoportos gyermekek már előadásainkban is szerepelnek, mint táncosok vagy szereplők, miközben folytatódik képzésük tánc- és drámaórán, illetve lehetőségük van egyéni hangképzésen, énekórán részt venni.

A+ csoportunkba középiskolás diákok járnak, előadásainkban ők alkotják a tánckart, társulatunk felnőtt tagjai mellett az előadásaink főbb szerepeit is ők játsszák, ezért tánctechnikai tudásuk folyamatosan gyarapodik, meglévő képességeik elmélyülnek, új tapasztalatokat szereznek a színházművészet területén.

Tanodánkban a foglalkozások célja az egész személyiség harmonikus és differenciált fejlesztése, hatékony segítség nyújtása az önkifejezés, a kommunikációs készségek, képességek kibontakoztatásának terén. Általuk a fiatalok bátrabbak, közvetlenebbek, nyitottabbak, elfogadóbbak lesznek.

 

TÉRKÉP

eem

eet

r3 1

A Kaposvári Roxínház működési költségeinek támogatása szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

logor

© 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.