felajánlom adóm 1%-át

A vetítésekről

A Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól kapott levél:

„Tisztelt Roxínház! Kedves Takács László János elnök!

Csatos Zsuzsanna igazgató asszony és munkatársaink nevében ezúton is szeretnénk megköszönni a szándékot, a kiemelkedő kezdeményezést. Az elmúlt években számos alkalommal részesültek a gondoskodásunkra bízott gyermekek és fiatalok a Roxínház támogatásából, színvonalas színházi élményeket ajándékozva számukra, sőt, egy esetben egy teljes nézőtér létszámában meghívást kapott az intézményünk egy emlékezetes gyermekszínházi előadásra.

A „Legyen bármikor karácsony! – Roxínház élményt minden gyerkőcnek” címmel nemrégiben meghirdetett kezdeményezés eredményeként márciusban 15 gyermekotthoni csoportunk és lakásotthonunk növendékei választhattak hat különböző előadásból, így a gondozási helyek mindegyikén az ott nevelkedők az életkorukkal harmonizáló előadásban részesülhettek alkalmi közönségként.

A kiemelkedő lehetőség eredményeként összesen 122 gyermek, fiatal nézhetett meg egy-egy ajándék előadást, amelyek után minden csoportból egybehangzóan az a visszajelzés érkezett, hogy valóban nagy élményt nyújtottak a történetiségében, előadóművészi, zenei és látvány értékében is kiemelkedő produkciók. A pandémiás időszakban, a korlátozások és a bezártság fizikai, mentális szorításának időszakában ez most különösen fontos és hiánypótló lehetőséget teremtett a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő somogyi gyermekek számára.

Troszt Éva

igazgatóhelyettes

A gyermek- és lakásotthonokból kapott visszajelzések:  

„Tisztelt Roxinház,

Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget az online előadásra, az otthonban nevelkedő gyerekekkel közösen, az „Indul a bakterház” c. előadásukat választottuk. Ezt a művet a gyerekek nagy százaléka ismerte a klasszikus filmből. Azonban a színházi formában, … egy teljesen új élménnyel gazdagodtak!

Amennyiben a jövőben is lesz lehetőségünk előadások megtekintésére, örömmel fogadjuk. 

Minden jót kívánva munkájukhoz,

Bognár Levente
nevelő
Nagyszakácsi Gyermekotthon Pamatok Csoport”

„Tisztelt Roxínház!

A Szivárvány Lakásotthon nevében szeretném megköszönni mindazoknak, akik munkájukkal hozzásegítettek bennünket, hogy a 2021.03.13.-án megtekinthettük az Indul a bakterház című előadást. A társulatnak külön köszönet a fantasztikus előadásért. Nagy örömet okozott a gyermekeknek.

Köszönettel: Szivárvány Lakásotthon”

„Tisztelt Roxínház!

Köszönjük szépen, hogy biztosították számunkra az előadás megtekintését! Nagyon örültek a gyerekek az előadásnak!

Köszönettel: Napsugár Lakásotthon gyermekei és dolgozói”

„Kedves János! 

Köszönjük a lehetőséget, nagyon élveztük az előadást! 

Üdvözlettel és köszönettel: Kovácsné Balogh Éva”

„Tisztelt Roxínház! 

A Kankalin Lakásotthon nyolc gyermeke nevében meg szeretném köszönni e nagyszerű lehetőséget!

Köszönettel: Knoch-VajayMária
gyermekfelügyelő”

„Köszönjük a lehetőséget, hogy megnézhettük a Roxínház közvetítését. A dzsungel könyve nagyon jó darab. A gyerekek élvezték a kikapcsolódást, bár azért megjegyezték, hogy „így online azért nem az igazi. Jó lenne újra élőben menni színházba.”

Reméljük ez az idő is gyorsan eljön, és újra személyesen élvezhetjük az előadásokat a Roxínházban!

Üdvözlettel: Pandur Annamária
Befogadó Otthon”

„Köszönetet szeretnénk mondani a lakásotthon gyermekei és dolgozói nevében, hogy biztosították gyermekeink számára A dzsungel könyve című előadás megtekintését! Nagy örömmel fogadták és nézték végig a gyermekek az előadást.

Köszönettel: Napsugár Lakásotthon dolgozói és gyermekei”