felajánlom adóm 1%-át

A JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR, MINT STARTUP GARÁZSSZÍNHÁZ

Interjú a Roxínház alapító tagjaival az élet kifürkészhetetlen útjairól

Huszonkét év egy ember életében is jelentős idő, hát még egy kulturális közösség életében! A Roxínház 22 évvel ezelőtt jött létre lelkes fiatalokból, akiknek fontos volt a zene, a színpad és az összetartozás érzése. Nincs ez másként ma sem, csak egy-két ránccal és egy-két ősz hajszállal lett több az alapítók fején. Az első, Jézus Krisztus Szupersztár előadás mindent vitt az életükben, és most már azt is tudják, hogy mi mindent adott nekik. 

Több mint 50 éve, 1971. október 12-én mutatták be a Brodway-n Andrew Lloyd Webber és Tim Rice mára már klasszikussá vált Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát, amelyet két év múlva vitt filmvászonra Norman Jewison. A darab óriási híre Magyarországra is eljutott, a dalszövegeket Miklós Tibor fordította magyarra, és rendezésében 1972. január 18-án színpadra állították a darabot a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az ősbemutatót tíz előadás követte, majd a produkciót és résztvevőit letiltották az ország akkori kultúrpolitikai vezetői. Nagyjából 15 évet kellett várni arra, hogy ez a mű újra nézhető legyen Magyarországon. Ez azért is szerencsés, mert így már eljuthatott azokhoz a fiatalokhoz, akik körülbelül akkor születtek, amikor a darabot eredetileg bemutatták.

Részlet a Jézus Krisztus Szupersztár c. filmből (Forrás: Universal Pictures)

Szabolcsi János (Jani):

Siófokon láttuk a színpadon a Jézus Krisztus Szupersztárt Szomor György és Makrai Pál főszereplésével. Lenyűgöző előadás volt, tátva maradt a szánk. Mi akkor egy másik társulatnál voltunk szereplő státuszban, ott felvetettük, hogy csináljuk meg mi is, mert ez baromi jó lenne! „De nem jó, nem tudjuk.” „Mi nem jó? Ez a zenés színpadi művek alapja!” És addig-addig mondogattuk, amíg megcsináltuk magunk. A másik formációból nagyjából 7-en, 10-en összeálltunk, azt mondtuk, hogy jó, csináljuk meg, csináljunk egy előadást! Ahogy az lenni szokott – mint egy garázszenekarnál -, az ismerőseink körében nekiálltunk toborozni, ki, mihez ért. Ki az, aki jó a zenében, ki az, aki tud énekelni? Tudtuk például, hogy a Jézus Krisztus Szupersztárhoz kellenek táncosok, tánckar, koreográfus. Gondolkodtunk, ki legyen? A másik társulatnál már közösen dolgoztunk Takival (Takács László János) az István, a király előadáson. Adta magát, hogy keressük meg őt, és Szerecz Robit, akivel ő együtt volt koreográfus. Először Robival beszéltünk. Megkerestük, hogy „Te, Robi. arról lenne szó, hogy megcsináljuk a Jézus Krisztus Szupersztárt, és Rád gondoltunk, hogy vállalnád-e a tánc részét?” Robi azt mondta, hogy csak akkor vállalja el a koreográfus meg a tánckar munkát, ha Taki is vállalja. És elég rafináltak voltunk, mert Takihoz már úgy mentünk oda, hogy „Te, a Szerecz Robi elvállalta, hogy ő csinálja, és Rád gondoltunk, hogy vállalnád-e Te is?” Ő azt mondta, hogy hát jó, ha a Szerecz Robi elvállalta, akkor jön ő is. Így indultunk 2000-ben, egy garázsban. Nevünk sem volt. Az első szárnypróbálgatások különböző helyszíneken zajlottak, Tüskevári Klubkönyvtár, Toponári Közösségi Ház, Szivárvány, stb. Még mindig nem beszéltünk társulatról, csak szép lassan csatlakoztak hozzánk az emberek. Sebesi Tomi révén – rövid időn belül – jött Kata, így jött össze a mag. És 2001. augusztus 4-én, Somogyváron megcsináltuk a Jézus Krisztus Szupersztárt. De akkor még mindig nem gondoltuk, hogy legyen folytatás. Csak örültünk, hogy sikerült, fú, de jó volt, megcsináltuk a Szupersztárt! De annyira jól éreztük magunkat, olyan jó csapat kovácsolódott össze, hogy azt gondoltuk, nem kellene szélnek ereszteni őket. Mit csináljunk, mit csináljunk, így jött a Hair. Akkor már tudatosan kezdtük a társulatot építeni. Emlékszem, a Hair első próbája akkor volt, amikor az ikertornyokba becsapódtak a repülőgépek …

Kata, Te hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

Pintér Kata (Kata):

Nem úgy kerültem a csapatba, mint rendező, hanem csak lejártam Tomival a próbákra a Tüskevári Klubkönyvtárba, és próbák alatt egy-egy ötletet adtam. Taki viszont csak úgy vállalta a munkát, hogy ha van egy rendező. Akkor mondták a többiek, hogy rendezzem meg én, mert mindig beleokoskodom. Takival leültem beszélgetni, eldőlt, hogy egy rugóra jár az agyunk, nekem akkor indult ez a sztori. 

Takács László János (Taki): 

Tényleg ez volt a feltételem, hogy legyen rendező. Voltak olyan tapasztalataim, amelyek nem voltak pozitívak, ha nem volt rendező. A Csiky büféjében találkoztam először Katával. Teljesen szakmai irányultsággal kezdett beszélni, kialakult az összhang, szimpatikus volt, energikus volt, fiatal volt, szép is volt. (Most is szép.) Éreztem, hogy itt lesz szakmai munka, megfelelő működés, ami nagyon fontos volt. 

Szabolcsi János, Pintér Kata, Takács László János (Fotó: Kozma Attila)

Sejtettétek, hogy hosszú távú lesz a kapcsolat?

Kata:

Nem. Egy dologról szólt, csak Somogyvárról. Utána szóba került a Hair, de egy darabig mindenáron le akartuk beszélni magunkat róla, hogy mi azt nem tudjuk, mert mindenkinek az volt az emlékében, hogy az mekkora produkció. Aztán megnéztük a filmet, elkezdtünk utánaolvasni, hogy hát jó, nincs olyan sok énekes szerep, viszont nagy tánckar van benne, így el mertük kezdeni a Hairt. 

Jani:

Nem gondoltuk, hogy az első Szupersztár előadással egy nyári színházat fogunk megalapozni Somogyváron. Semmilyen tapasztalatunk nem volt, nem tudtuk, hogyan kell egy ekkora volumenű produkciót megszervezni. Mindenki zsigerből, érzésből, szeretetből csinálta. Többször kimentünk, megnéztük a helyszínt, milyen szép lesz, szép a helyszín, nem kell díszlet, mert a környezet adja, milyen jó lesz. De mire kiértünk, addigra megemelték a várfalat. Ekkor jöttünk rá, hogy mégiscsak kellene valami díszlet. 

Kata: 

Az egész Balaton partot kiplakátoltuk, ebben rengeteg munka volt, és hatalmas élmény, hogy így összehoztuk. Senki nem tudta, kik vagyunk, mégis odajött 600 ember. Nagy előny volt, hogy nagyon kevés kulturális program volt akkoriban. Nyári, szabadtéri színház sem volt annyi, mint ma. A természet is nekünk dolgozott. Nem volt díszlet, gondoltam, a papokat a várfalra teszem. A bemutatón a telihold ott volt a papok mögött, mintha úgy terveztük volna. Sem díszletünk, sem profi jelmezünk nem volt, a nézőktől mégis nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Azt mondták, hogy több színházban látták már ezt az előadást, de azzal az energiával, ami ott lejött a színpadról, azzal sehol máshol nem találkoztak. És ez azóta, 22 éve végigkíséri az életünket. 

Jubileumi gálaműsor 2021, Somogyvár (Fotó: Kószó András) 

Jani: 

Jusits Zsolti szerepe megkerülhetetlen a megalakuláskor és az első 10 év munkájában. Többek között az ő kapcsolata révén jött a Szegedi Szabadtéri Játékoktól egy olyan profi technika, amilyennel addig mi még életünkben nem találkoztunk. Az ottani technika egy részét béreltük ki. Ma már tudjuk, hogy egy előadásnak van egy olyan minimális díszlet, jelmez és technika igénye, ami nélkül nem tudod megcsinálni. Csak akkor nagyobb volt az akarás, a „csináljuk meg, mutassuk meg, hogy mi ilyet is tudunk”.

Taki:

A mai szóval divatos közösségépítés akkor teljesen természetes volt. Már akkor is ott aludtunk kint, az előadás előtti héten három napot. Odaköltöztünk. A tornateremben mindenki kapott egy laticelt, hoztuk a kispárnát, a takarót, körberaktuk a laticelt a tornateremben, és középen próbáltunk. Volt ott vizesblokk, étterem, ami kellett. Később az a 3 nap felment egy hétre. Az olyan meghatározó volt a csapat, a társulat életében, hogy a mai napig, amikor tábort szervezünk, akkor jönnek a nagyok, hogy nekünk nem lesz ilyen, hogy ott alszunk?

Mi lett azokkal, akik ott voltak?

Kata: 

Ez 22 évvel ezelőtt volt, úgyhogy az akkori szereplők nagy része már nincs a társulatban. Munka mellett nem mindenkinek fér az idejébe a színjátszás. De vannak, akik később csatlakoztak, és a pályánál, vagy legalábbis kulturális-művészi területen maradtak.

Taki: 

Van egy nagyon személyes élményem. A Jézus Krisztus Szupersztárban a leprások dalát én koreografáltam. A legelső alkalommal a kislányom is szerepelt a darabban, akkor volt 6-7 éves, derékig érő hosszú hajjal. Az az utolsó kép, hogy felemelik, hogy Jézus segíts, de akkor ő már megy el. Nagyon durva jelenet. Tíz évvel később újra játszottuk a darabot, ebben már a Takáts Judit emel fel egy kislányt. Így nőnek fel a gyerekek, és lesz más a szerepük.

A Roxínház szempontjából fontos mérföldkő volt, amikor sikerült otthonra találni. Sokáig nem volt hely. Hogyan lehet hét évet próbahely nélkül túlélni?

Jani: 

2007-ig nem volt állandó helyünk, így nem tudok olyan helyet mondani a városban, ahol nem próbáltunk. Volt, hogy egy udvaron zajlott a próba. „Gyerekek, jó idő van, itt egy hely, próbáljunk”. Ez a Helyőrségi Klub udvarán volt. 2007-ben jött egy lehetőség. Az akkor már évek óta üresen álló Somogy Megyei Művelődési Központ (vagyis a régi SMK épülete) eladás alatt állt. Azt mondták, hogy beköltözhetünk annak tudatában, hogy eladás alatt van az épület. Lehet, hogy egy hónapot tudunk ott lenni, lehet, hogy egy évet. Mi sem tudtuk. Nagy boldogság volt, hogy hú, de jó, színházterem van, színpad van. Nem is foglalkoztunk azzal, hogy egy épületet fenn kell tartani, és az mekkora feladat. Beköltöztünk, és 15 éve ott vagyunk. Amikor beköltöztünk, akkor tudtuk megszervezni és elindítani a Tanoda utánpótlás csoportot is. Ez ma már elengedhetetlen része a Roxínháznak.

A társulat és az épület – Roxínház, Kaposvár, Somssich Pál u. 18. (Fotó: Nádas Dávid, 2020)

Milyen változásokat hozott az, hogy lett egy kőépület, és ezzel állandó otthona a Roxínháznak?

Kata: 

Nagyon sok változást hozott ez magával. Például azt, hogy mivel fenn kellett tartani az épületet, szükség volt több bevételre. Így kezdtünk bérletes előadásokat játszani, mert azok tervezhetők, szervezhetők. Innentől lett gyerekbérletes előadás-rendszerünk, ami ma is az egyik nagyon fontos tartópillére a Roxínháznak.  

Taki:

Akkor határoztuk el, hogy mindig legyen gyerekelőadásunk, minden évben egy vagy két új gyerekelőadás. Ezekbe az előadásokba olyan szereplő is kell, aki gyerek, innentől a Tanoda még fontosabb lett. Ahhoz, hogy a Tanoda és a Roxínház mai fölállása működjön, ahhoz egy Taki és egy Robi kevés volt. Ráadásul Robit másfelé vitte az útja. Így csatlakozott hozzánk Merkei Móni, Tóth Tibor. Mindig több koreográfussal dolgoztunk, valamint más oktatókkal, pl. dráma tanárral, ének tanárral, és időről-időre olyan pedagógusokkal, akik egy adott területen kiemelkedőek. Így tudnak a kicsik is úgy színpadra kerülni, mint a társulat régebbi tagjai.

Jani:

Kezdetben mindig egy előadás készült Somogyvárra. 2010-től álltunk át a bérletes rendszerre, és magunkat is át kellett állítani ehhez, hogy nem elég egy, hanem évente legalább 2 vagy 3 előadás kell.

A visszajelzéseket szépen mutatják az elmúlt 22 évben kapott elismerések. 

Taki:

Somogyvár Községi Önkormányzat képviselő testülete 2004-ben „SOMOGYVÁR KÖZSÉGÉRT” kitüntető címet adományozott a társulatnak, miután a nagyszínpadi darabok premierjének helyszínéül Somogyvárt választottuk. Ez volt az első fontos elismerés az életünkben. 2010-ben az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól Miniszteri Elismerő Oklevelet kaptunk, valamint van egy Kaposvárért kitüntetésünk is. 

Prima Díj (Fotó: Pintér Kata)

Jani: 

2021-ben, nem kis meglepetésünkre és örömünkre jelöltek minket a megyei Prima Primissima díjra. Már a jelölés is nagy megtiszteltetés volt, de az, hogy meg is kaptuk, a legjobb, ami a társulattal történhetett. Pont jókor jött, mert az egész társulatnak nagyon fontos volt. A covidos másfél év után kaptuk, ezzel újra lendületbe tudtuk hozni magunkat. 

Kata:

És azt se felejtsük el, hogy Takinak van egy Magyar Köztársaság Érdemkereszt ezüst fokozata kitüntetése is. 

Hogyan tovább?

Jani:

Van bennünk annyi lendület, hogy még egy 20-ast rá tudunk dobni.

 A projekt az EMT-TE-A-B-21-0373 azonosítószámú pályázat keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.