Interjú a Roxínház és a gyerekek kapcsolatáról

A gyerekek szerepe egy zenés, táncos színház életében ma már megkerülhetetlen. Nincs ez másként a Roxínházban sem. Az előadások egy része gyerekeknek szól, így gyerekek ülnek a nézőtéren, de ami nagyon fontos, hogy gyerekek játszanak a színpadon is. Beszélgetőpartnerek: Pintér Kata, a Roxínház rendezője, Szabolcsi János színész, valamint két gyerekszereplő, Márkus Csenge és Bodor Kristóf. 

 Túl a Maszat-hegyen – Márkus Csenge, Bodor Kristóf (Fotó: Roxínház – archív) 

Összesen 19 gyerekelőadás, közel 500 gyerekszereplő, évente 3000 gyerekbérlet és további többezer gyerek a nézőtéren – ez a Roxínház számokban kifejezhető statisztikája. Ami viszont nem olvasható a sorokban, az az előadások mögött lévő, érzelem- és látványgazdag színházi világ. A gyermekirodalom legszebb darabjai kerülnek színpadra a Roxínházban, és mindnek olyan üzenete van, ami építi a lelkünket. 
A dzsungel könyve – Vuk – János vitéz – Lúdas Matyi – Csillagszemű – Aladdin – Minden egér szereti a sajtot – Mátyás király igaz meséi – A brémai muzsikusok – Ágacska – Emil és a detektívek – Micimackó – Túl a Maszat-hegyen – Süsü, a sárkány kalandjai – Óz – Dr. Bubó – Keménykalap és krumpliorr – Holle anyó – A kisfiú meg az oroszlánok. 

Mikor kerültek először gyerekek a Roxínházba?

Kata:

Bár nem gyerekdarab volt az első előadásunk, a Jézus Krisztus Szupersztár, mégis úgy éreztem, fontos, hogy fiatalok is szerepeljenek a darabban. Tehát a nulla ponttól kezdve vannak gyerekek az előadásainkban. Ez az elején nem volt tudatos, de 2007-től, a Tanoda megalakulásától kezdve tudatosan keressük a gyerekszereplőket. Akik korábban ott voltak a Roxínház életében, a mai napig követnek minket.  

Csenge és Kristóf, hogyan kezdődött a ti pályafutásotok?

Csenge:

A Csiky Gergely Színházban szerepeltem a Vörös és feketében, ott találkoztam először Katával. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem járni a Tanodába, én meg úgy gondoltam, hogy miért ne? Korábban csak olyan műsorokban szerepeltem, amiben általában minden kisgyerek az óvodában és az iskolában, pl. anyák napja, ünnepi műsorok.

Kristóf:

Én gyerekkorom óta nagyon szeretek verset mondani. Kiskoromban falun laktam, ott volt egy alapítvány, velük mindig felléptünk a falunapokon, mentünk mindenhova szerepelni. Nagyon szerettem. Harmadikos voltam, amikor anya rátalált a Roxínházra, felhívta őket, elmentem a felvételire, azóta itt vagyok.

Hogyan kell elképzelni egy ilyen felvételit?

Kristóf:

Ott ültek velünk szemben Katáék, nekünk énekelni kellett, táncoltunk, meg ritmust tapsoltunk vissza. Nagyon izgultunk.

Kata:

Fontos tudni, hogy nem színészeket keresünk, és nem színészeket képzünk, többet adunk ennél. Nagyon sokat hozzátesz egy gyerkőc életéhez, hogy nagyon jó közösségben van. Sokkal többet kommunikál a színpadon és a többi gyerekkel egymás között, mint egy vele hasonló korú fiatal. Tehát nemcsak színházi és színészi téren fontos a Tanodánk. A felvételin persze fontos a ritmusérzék, hogy pár tánclépést meg tud-e jegyezni, hogy tudja-e használni a teret, stb. De nekem nagyon jó érzés, ha látom, hogy hogyan fejlődnek a gyerekek. Bejön egy zavart, púposhátú kamasz, akinél még vitatkozunk is, hogy jó, nagyon-nagyon jól énekel, de nem mozog annyira jól, mi legyen, felvegyük, ne vegyük, mit csináljunk, alkatilag nem táncos, de tényleg jól énekel, felvesszük, és egy év múlva már tud spárgázni, utána pedig az egyik vezető táncos lesz. Ebben a pedagógus is fontos szerepet játszik, de egymás, a közönség és a bizalom által is fejlődik a gyerek.

Csenge, milyen szerepeid voltak eddig?

Csenge:

Az első szerepem a Micimackóban Zsebibaba volt, 2015/16-ban. Az anyukája, Kanga volt a Dudi, őt nagyon szerettem, olyan volt, mint egy pótanyuka. Utána jött a Túl a Maszat-hegyen, ami az egyik kedvencem volt, amiben közösen szerepeltünk Kristóffal. Utána a Süsü, a sárkány kalandjai, abban én voltam a Királylány, szintén közösen szerepeltünk benne. Aztán a Lúdas Matyi, abban egy orvost játszottam, szintén Kristóffal közösen. A Holle anyóban Ágica voltam, a jó kislány. 

Nehéz is téged elképzelni szurtos, rossz kislányként! Picit más karakter vagy. Úgy látszik, megtalálják a nagyok azokat a szerepeket, amikhez passzol a te egyéniséged. Milyen érdekes, hogy Ti Kristóffal milyen sok szerepben találkoztatok a színpadon! Kristóf, melyek voltak a Te szerepeid?

Kristóf:

A Túl a Maszat-hegyenben Andris, utána a Vukban a kis Vuk, a Süsüben a Királyfi, a Keménykalap és krumpliorrban Kis Rece – ebben is együtt szerepeltünk Csengével -, és utána a Lúdas Matyiban orvos. 

Milyen érzés a színpadon állni? 

Csenge: 

Boldogság. Felszabadító érzés. Nagyon kiszakít a hétköznapokból, teljesen más világba kerülünk, és ez nagyon jó. Úgy érzem, hogy ott a helyemen vagyok. 

Kristóf:

Hasonlóan érzek én is. Én viszont mindig nagyon izgulok. Már az előadás előtt órákon keresztül. Ha elkezdődik az előadás, utána ez megszűnik.

Milyen együtt játszanotok a színpadon? 

Kristóf:

Nagyon jó, nagyon sokat nevetünk. 

Csenge:

A próbafolyamatok izgalmasabbak úgy, hogy egy velünk egyidős is ott van, és nem egyedül vagyunk.

Süsü, a sárkány kalandjai – Márkus Csenge, Bodor Kristóf (Fotó: Fenyő Zsuzsa)

A gyerekeknek megvannak a maguk kis szokásai, a maguk ritmusa – ők még csak gyerekek -, de nyilván haladni kell a munkával is. Ezt hogyan tudjátok megoldani?

Kata:

Hol türelmesebben, hol kevésbé. Egyébként nincs különbség, sőt, néha a felnőttekkel nehezebb, mint a gyerekekkel. Én nagyon szeretek együtt dolgozni egészen kicsi gyerekekkel is. Amikor kamaszok, akkor bejön egy-két zavaró tényező, de szerintem mi ezt már tudjuk kezelni. Olyankor azt mondom, hogy szünet, és akkor ki tudják tombolni magukat.

Jani:

Furcsa helyzet ez. A gyerekek nagyon bele tudják adni minden energiájukat, de van olyan is, amikor előbújik belőlük a kisördög.

Szakmailag milyen utat képesek bejárni a gyerekek és milyen gyorsan?

Kata:

Ez változó. Például az Indul a bakterházban, az első szériában Dáviddal, aki az első Bendegúz volt, végig kellett venni szinte mondatról mondta az egész szövegét. A hanglejtéstől kezdve mindent nagyon be kellett állítani nála. Eltelt 6-8 év, és most már – más szerepekben – annyira magától gondolkodik, hogy gyakorlatilag nem is kell instruálni. Csenge és Kristóf is sokkal bátrabbak, és saját maguktól is kitalálnak dolgokat. Ezt szeretem, amikor nem nekünk kell kívülről kitalálni a szerepet, hanem ők maguk már egyre jobban használják és ki is használják ezeket a helyzeteket. 

Gyerekeket instruálni nem mindig könnyű, de valahonnan valahova el akarjátok juttatni őket. Ehhez milyen eszközeitek vannak a próbafolyamatokon és előadásokon kívül?

Kata:

Például közösségi programok, táborok. Most például A kisfiú meg az oroszlánok előadást készítjük, ami többek között cirkuszban játszódik. Hívtunk két bohócot, akik segítenek a felkészítésben, több alkalommal is tartottunk workshopot, ami egyrészt az előadásnak is hasznos, másrészt közösségépítő is. Két gyerek – korosztály játszik az előadásban, a 10-14 év közöttiek és a 14 év felettiek, ezt a két csoportot is össze tudja hozni egy ilyen program. Ellazulnak ilyenkor. Nem arra koncentrál, hogy na, hogy mondjak egy mondatot, hanem hogy hogyan dobáljak közben labdát, vagy hogyan egykerekezzek. Csengének sikerült is megtanulnia egykerekezni, ezt már a Keménykalap és krumpliorrban is használtuk.

Jani:

Kellenek a táborok, mert közösségépítő erejük van. Minden tábor valami koncepcióra épül fel, valamilyen célja van. Például tavaly a zselickislaki tábor középpontjában a mozgás volt. Vendégelőadóink jóvoltából olyan mozgáselemekkel ismerkedtek meg a táncosok, ami a Roxínházban nem megszokott. De olyan is van, hogy egy előadás felkészítésére szerveződik egy tábor. Akkor abban a pár napban csak az előadáshoz kapcsolódó dolgokkal foglalkozunk.  

Tábor 2019

Vannak emlékezetes élmények táborból, színpadról, amit ki tudtok emelni?

Kristóf:

Tavaly már szerveztük is a tábori programokat, kitaláltunk játékokat, segítettünk a kisebb gyerekeknek. Ez nagyon jól összehozta a társaságot. 

Csenge:

Nekem a kedvencek mindig az esték voltak, mert már nem volt munka, kellett menni aludni, de akkor még páran fennmaradtunk, és hülyéskedtünk.

Milyen hatással van a gyerekekre a színházi légkör? Az itt tanultakat, tapasztaltakat hogyan tudják beépíteni a mindennapjaikba? 

Kata:

A kamaszok fejlődésében jó az, hogy mások előtt megmutatják magukat. Aki nincs így közel a színpadhoz, zárkózottabb. Könnyebben tudnak kommunikálni a civil életben is. Kristóf például mindig nagyon visszafogott volt és visszahúzódó, de amióta színházba jár, bátrabban meg tud szólalni máshol is. 

Mekkora az összetartás a gyerekek között?

Jani:

Ők az idejük nagy részét a családjukkal töltik, másik részét az iskolában, a fennmaradó időt pedig a Roxínházban. Értelemszerűen a baráti társaság onnan tud meríteni, ahol az ember az idejét tölti, és ez külön szerencsés dolog, hogy barátokként is tekintenek egymásra, nem csak játszóként.

Csenge:

Örülök, hogy ilyen jó a társaság, mert családias a légkör, és aránylag több időt eltöltünk a színházon kívül is egymással.

Kristóf:

A zeneiskolába is együtt járunk, és sokszor vagyunk együtt, mert együtt is énekelünk.

Milyenek a szülői visszajelzések?

Kata:

Van, amikor az van, hogy “jaj, a gyerek nem tanul olyan jól, egy kicsit nem jönne”. Van egy konkrét történetem ezzel kapcsolatban. Volt egy táncosunk, aki rossz jegyeket kezdett hozni, és kért, hogy beszéljek a szüleivel, és mondjam meg nekik, hogy a Roxínház miatt nem tud tanulni. Én meg mondtam neki, hogy tanulj jól, és akkor majd elengednek. A szüleivel nem beszéltem. És évek múlva derült ki, hogy ezzel az egy mondatommal segítettem neki, elkezdett tanulni és jó jegyeket hozni, annyira akart roxínházas lenni.

Jani:

Néha a szülő súg, hogy most egy kicsit lazábban bánjatok a gyerekkel, vagy elnézőbbek legyetek vele, mert olyan trauma érte. Vagy vele most lehet bátran viselkedni, lehet terhelni, mert olyan jó hangulatban van. Ez így működik.

Édesapaként gyakorlott vagy a gyereknevelésben. Nyilván más egy színházi közösségben gyerekekkel együtt lenni, de van-e valami tapasztalat, amit át tudtál menteni ide? 

Jani:

Nagyon sok mindent be tudtam csempészni. Nemcsak én, hanem szerintem az összes többi felnőtt kollégám is csak úgy tud viszonyulni a gyerekekhez, mint a saját gyerekeihez. Elég családias bent a hangulat. Tudunk egymás bajáról. Ebben nagyon jó partnerek a szülők. 

Milyen a Janival egy színpadon szerepelni?

Kokó:

Vicces.

Csenge: 

Nagyjából, kivéve, amikor nagyon komoly, amikor közeledik a bemutató időpontja, olyankor.

Jani:

Fontos, hogy az embernek a humora mindig kéznél legyen, adott helyzetben a humorral nagyon sok mindent át lehet hidalni. 

Keménykalap és krumpliorr 
Szabó Dániel, Vajda Zsófia, Eldridge Patrik, Wirth Bianka, Márkus Csenge, Bodor Kristóf, Takács László János, Szabolcsi János (Fotó: Parrag Zsolt)

Milyen érzés az, hogy vannak a közönség soraiban ismerősök?

Kristóf:

Amikor ismerős ül a nézőtéren, akkor nem 100%-kal, hanem 120%-kal igyekszem teljesíteni. Meg szeretnék felelni nekik, hogy tetsszen nekik, amit csinálok. A Túl a Maszat-hegy után kaptam egy cetlit az osztálytársaimtól, hogy „Te vagy a sztár”, még ötödikben, és ez nagyon jólesett. 

Csenge:

Én is próbálok még annál is jobban teljesíteni. Jó visszahallani, hogy mi a véleményük, mert általában pozitív. 

Milyen érzés gyerekeknek játszani?

Kristóf:

Náluk egyből eldől, hogy tetszik nekik a darab, vagy nem. És ez tökjó. Hálásak, tetszik nekik, ezért van értelme csinálni.

Jani:

Gyerekközönségnek játszani szerintem a legnehezebb. A gyerekközönség nem hazudik. Ha a gyerek unja az előadást, akkor nem fog úgy viselkedni, ahogy azt egy színházban elvárják az embertől. Akkor ő zsizseg, akkor ő beszélget, akkor ő forgolódik, és akkor az ember tudja, hogy ez a rész most épp őt nem kötötte le. Ők reagálnak mindenre. Ők együtt élnek a darabbal. Egyszerre hatalmas felelősség és hatalmas élmény is gyerekközönségnek játszani

Fontosak a Roxínház életében a gyerekdarabok, évente többet is bemutattok, ezeket bérletben játsszátok, ez felelősséggel jár. 

Kata:

Felelősség, igen. De amikor készítjük az előadásokat, nem szeretem ezt a terhet magamra venni. Azt remélem, hogy meg vagyunk áldva jó ízléssel, így nem kell külön azzal foglalkozni, hogy ez egy gyerekdarab. Persze, tudjuk, hogy vannak poénok, vagy bizonyos dolgok, amik egyy gyerekdarabban nem lehetnek benne, de összességében ez egy alkotói folyamat, ami belülről fakad. Ebben az értelemben nincs különbség gyerek – vagy felnőtt előadás között.

Jani:

A darabválasztásnál igyekszünk erre figyelni, meg arra is, hogy olyan darabot válasszunk, ami – ha az ember jól nyúl hozzá, és jól csinálja meg -, akkor minden bizonnyal leköti a gyerekközönséget. Én úgy gondolom, hogy amelyik gyermeket viszik színházba, – és jó előadásokat lát – az felnőtt korában színházszerető, színházba járó emberré fog válni. Ezért is fontos, hogy minden színháznak legyen gyermekelőadása, mert a színháznak az is feladata, hogy kinevelje a következő színházszerető közönséget. Mert színháznak lenni kell, az meg közönség nélkül nem megy. 

Miért érdemes idejönni?

Csenge:

Mert ez egyrészt nagyon jó dolog, hogy színpadon szerepelhetnek a fiatalok, másrészt pedig a társaság a legjobb, amiért szintén érdemes idejönni.

Kristóf:

Ez egy ugródeszka, ha valaki ezzel szeretne felnőttként foglalkozni. De ha valaki csak hobbiból szeretné űzni, akkor is, mert, ahogy Csenge is mondta, nagyon jó a közösség, otthon érezzük magunkat.

Jani:

Ha később nem is színészi-művészi pályára megy, de megtanul egy olyan magabiztosságot, hogy meg tud szólalni emberek előtt, nem lesz kétségbe esve, ha egymagának kell produkciót bemutatnia, prezentációt kell majd valahol tartania, nem fog dadogni, hebegni-habogni, ez csak hasznára válik. 

 A projekt az EMT-TE-A-B-21-0373 azonosítószámú pályázat keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.