A Roxínház Tanoda és az utánpótlás-nevelés
Több mint 20 éves a Roxínház. Sikereiket azért tudják megőrizni, mert mindig képesek a megújulásra, a fiatalok megszólítására. Ez azonban nem véletlenszerű, tudatos tervezés és szervezés áll a Tanoda mögött. Beszélgetőpartnerek: Pintér Kata, a Roxínház rendezője, Takács László János, a Roxínház koreográfusa, Ihárosi Ninszi és Eldridge Patrik, a Tanoda tagjai.
Mikor indult az utánpótlás-nevelés a Roxínházban?
Kata:
Az első pillanattól igyekeztünk az utánpótlásról gondoskodni, de szervezett formában azóta működik, mióta a Roxínház épületébe, a Somssich Pál utcába beköltöztünk, előtte inkább csak próbálkozásoknak mondanám. Felmenő rendszerben több csoportban zajlik az utánpótlás-nevelés. Nagyon izgalmas látni, ahogy a gyerekek felnőnek. Ninszi például 6-7 éves korában pufi kislányként kezdett hozzánk járni, most pedig már egy csinos, szinte már felnőtt nő. Patrik is 6-7 éves kora óta jár hozzűnk. Ő a rosszcsontságáról volt híres, nem volt olyan hét vagy hónap, hogy ne kellett volna anyukával beszélni, mert hol kitört egy ablak, hol valami más rendbontás volt, de a színpadon mindig nagyon-nagyon jól teljesített.
Nektek milyen érzés volt elindulni ezen az úton?
Ninszi:
Nekem anyukám mondta, hogy kezdjek el idejárni, mert neki tetszik az énekhangom, és én ide énekelni jövök. Kicsi voltam, nem tudtam, hogy ez egy színház lesz. Belecsöppentem a táncórákba, a drámaórákba, a jelenetekbe, és nagyon megtetszett. Később már magam miatt nem hagytam abba, mert megszerettem.
Patrik:
Engem is édesanyám íratott be még óvodás koromban. Nagyon izgága voltam, nem tudtam megülni egy széken 10 percnél tovább, ezért, hogy egy kicsit előkészítsen az iskolás modorra, beíratott a színházba, hogy egy kis közösségi illemet tanuljak. Azóta sem hagytam abba.
Hogy kerülnek a gyerekek a színpadra?
Kata:
Két különböző módon. Egyrészt a tanodás gyerekek egy egész tanéven keresztül kapnak alapképzést énekből, táncból, drámából, illetve elkezdenek foglalkozni egy-egy darabbal, egy-egy dallal, tánccal, és ezt bemutatják az évad végén egy vizsgabemutatón. Ezen kívül a két legnagyobb csoport tagjai előadásokban is játszanak, ott viszont konkrétan egy-egy előadáshoz készülünk fel. A legnagyobb csoport szereplői alkotják az előadások szereplőinek legnagyobb részét, az eggyel kisebb csoport, a 10-14 éves korosztály pedig egy-egy darabba besegít.
Minden évadban készül olyan darab is, amiben kisgyerekek a szereplők. Milyen példák vannak erre?
Kata:
Megemlíteném A dzsungel könyve c. előadást, amit még Somogyváron mutattunk be, az volt a legelső gyerekdarabunk. Ott – ha jól emlékszem -, 4 éves volt a legkisebb gyerek. Azóta minden gyerekdarabban vannak gyerekszereplők. Nem úgy, hogy csak egy-egy pillanatra jelennek meg, hanem fontos részei az előadásnak, ők játsszák ezeket a szerepeket. Például a Lúdas Matyiban Matyi szerepét Patrik játssza, a Túl a Maszat-hegyen, a Keménykalap és krumpliorr, vagy A kisfiú és az oroszlánok előadásunkban is rengeteg a gyerekszereplő.
Keménykalap és krumpliorr (Fotó: Parrag Zsolt)
Hogyan készültök egy-egy előadásra?
Ninszi:
Először is olvasópróba van, amit mindenki végighallgat, olyankor már ki van osztva, hogy kinek, mi lesz a szerepe. Akkor belerázódunk a szerepekbe. Ezt követően elkezdjük próbálni a darabot. Még nagyon lazán, vannak vicces pillanatok, improvizálunk egy csomót, sokat nevetünk.
Patrik:
Emlékezetes történeteink is vannak. Például a Lúdas Matyi próbájánál Lugosi György színművész úr becsatlakozott a próbafolyamatba akkor, amikor már szinte letudtuk a jelenet-próbákat, és már csak gyakoroltunk. Már a az első próbán, mikor bekapcsolódott a munkába, rengeteg új ötlettel dúsította a darabot.
Hogyan lehet bekerülni a Tanodába?
Kata:
Eddig minden év szeptemberében tartottunk felvételiket, ahol megnéztük a jelentkező gyerekeket. Idéntől viszont már a tavasszal felvételit fogunk hirdetni, hogy még több gyermekhez eljusson a hír, és még nagyobb merítés legyen a tehetséges gyerekek kiválasztásában. Igazából nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki, hogyan tud énekelni, táncolni, színpadon lenni, hiszen azt majd nálunk megtanulja, hanem arra, hogy milyen alapképességek vannak benne. Tehát felmérjük a ritmusérzéket, a térlátást… Ezt úgy kell elképzelni, hogy a térben járkálnak, mozognak, egy nagyon-nagyon rövid mozdulatsort vissza kell adniuk, és ez alapján vesszük fel őket. Olyan is van, hogy valaki a felvételin ügyes, aztán amikor bekerül, visszaesik a teljesítménye, és van, hogy évek telnek el, mire 13-15 évesen nagyon megugrik, és a legjobb formáját hozza. Nagyon sok zárkózott gyerkőc kerül be hozzánk, és később a szülőtől azt halljuk vissza, hogy teljesen más lett a viselkedése, a suliban is kinyílt a személyisége.
Miben látjátok a fejlődéseteket?
Ninszi:
Nagyon sokat fejlődtem. Ez érződik a suliban is, mert sokkal nyitottabb vagyok, sokkal több minden könnyebben megy. Ha például a suliban verset kell tanulnom, nem kell rá órákat szánnom, mint régen, hanem hamarabb megcsinálom, és nem is izgulok annyira.
Patrik:
Szövegmondásban, verselésben, éneklésben. A színészet és a tánc alapjáraton ezt mind fejleszti.
Kata:
Nem színészeket, nem táncosokat, nem énekeseket képzünk. Van bizonyos százalék, aki ezen az úton megy tovább, de nagyon sokan vannak, akik nem akarnak színészek, táncosok, énekesek lenni. Mégis, ahogy a fiatalok is mondják, annyira sok mindent ad hozzá az életükhöz, amiről igazán később derül majd ki, hogy nem volt haszontalan a szabadidő ilyen eltöltése. Feleléskor nem mindegy, hogy előtte hányszor nyilvánultál meg sok ember előtt. Nem mindegy, hogy mozogsz az utcán. A tánc ad egyfajta tartást, amitől sokkal magabiztosabbak lesznek. A társaikkal is jobban kommunikálnak. Amit még fontosnak tartok, hogy nálunk sok korosztály dolgozik együtt, 4-től 50-60 éves korig. Minden nap beszélünk egymással, és nagyon jó azt látni, hogy a 4 éves úgy rohan oda a nagyobbhoz, mint ha az anyukájához rohanna. Jobban megtanulnak együttműködni, mint egy átlagos gyerek.
Mi volt a legutolsó gyerekdarabotok?
Kata:
A Lúdas Matyi. Ez volt a Roxínház életének a leghosszabb próbafolyamata, amit az élet hozott a covid miatt. Előtte kezdtük el próbálni. Közben Lugó (Lugosi György) is beszállt a próbafolyamatba, az alkotó munkába, nagyon-nagyon izgalmas és plusz dolgokat, jeleneteket, ízt hozott be az előadás életébe és így a Roxínház életébe is. A gyerekek, amikor elkezdtük, 10-11 évesek voltak, mire befejeztük, addigra megnőttek, kinőtték a jelmezeiket. Volt online próba, összehoztuk a rendszert, így mikor karanténban voltam, otthonról is be tudtam szólni, be tudtam kapcsolódni, tudtam a zenéket indítani. Ettől a hosszú folyamattól a társulat nemhogy szétesett volna, hanem még jobban összeforrt, összekovácsolódott.
Lúdas Matyi – Ihárosi Ninszi, Eldridge Patrik (Fotó: Parrag Zsolt)
Van a Lúdas Matyiban egy szerelmi szál, ami a mesében nincs benne.
Patrik:
Többször előfordul a színdarabon keresztül, hogy egymást látja a két szereplő, Matyi és Erzsike. Ilyenkor lefagynak, ledermednek. A fények is játszanak, rózsaszín köd van és dadogás, szóval nagyon jól ki van találva, ez szerintem egy nagyon szuper szál hozzáadása a darabhoz.
Nem volt ciki eljátszani?
Ninszi:
De, főleg az elején nagyon nehéz volt, meg kellemetlen. de azért összecsiszolódtunk.
Hogyan lehet egyszerre ennyi gyerekszereplőt a színpadon mozgatni?
Taki:
Nagyon könnyű velük dolgozni. Nekem különösen, mert Merkei Móni már „előregyártja” őket. Olyan képzést kapnak a gyerekek, hogy utána már könnyű. Móni megadja a táncképzést, az alapképzést az aprónépnek, a gyerekeknek. Egy-két év, amíg színpadra kerül egy gyerek, addigra már tudja, melyik ajtó merre nyílik, tudja, hogy melyik a rendezői jobb és baloldal, melyik a jobb és a bal lába, szóval könnyű dolgozni ezekkel a roxos gyerekekkel. Most A kisfiú esetében olyan kilenc – tízévesek vannak, akik sziporkáznak. Mindenki a saját habitusa szerint meg tudja kapni itt a szerepet. Aki kevésbé nyitott, az olyan szerepet kap, ami neki a legjobban megy, legjobban áll. Borzasztó fontos, hogy mindenki adekvát helyen legyen. A felvételi arról szól, hogy óvodás csoportba jön, mert annyi idős. B csoportos lesz, mert ott tart most. Volt olyan, hogy felvettük valahova, két hónap múlva felsőbb csoportba került, mert kiderült, hogy jobb annál, mint amit a felvételin mutatott.
Milyen darabokban játszottatok eddig?
Patrik:
Az első darabom A dzsungel könyve volt, ott a kis Mauglit alakítottam. Utána jött a Vuk, ott Vukot. Ami nagyon közel állt a szívemhez, az a Keménykalap és krumpliorrban Karcsi szerepe. De nem is a szerep miatt szerettem annyira a darabot, hanem a közösség miatt, és az együtt töltött idő miatt. Mert ott szinte az egész tavaszi szünetet együtt töltöttük a színházban, a próbák alatt, nagyon szuper volt a hangulat!
A dzsungel könyve – Eldridge Patrik (Fotó: Kováts Nikoletta)
Ninszi:
Táncosként kezdtem A dzsungel könyvében, utána következett a Micimackó, később a Keménykalap és krumpliorr. Nagy kedvencem volt a Túl a Maszat-hegyen. Ezekben nem volt jelentősebb szerepem, csak táncos voltam, de nagyon szerettem őket, mert nagyon sokat voltunk együtt a többi tanodás gyerekkel.
A mozgás, a tánc, a színpadi együttlét egyfajta összetartó erőt jelent a gyerekek számára.
Taki:
A közösen eltöltött verejtékek barátságokat, kötődéseket eredményeznek. A közös falfestések, meg falfirkák, meg összetört ablakok nagyon össze tudják hozni a társaságot. De ugyanez az összetartozás elmondható a szülőkről is, akik a próba végén várnak a gyerekekre. A szülők között is közvetlen kapcsolat, családias légkör van, akármennyire is elcsépelt ma ez a kifejezés.
Olyankor látom én ezt, amikor utazik a társulat valahova.
Taki:
Igen. Olyan, hogy csak az én jelmezemet viszem, olyan nincs. A következőt is viszi már, tökmindegy, kié. Ha díszletet kell bontani, akkor a fiúk biztos ott vannak a végén, hogy a műszaknak segítsenek, fölrakják a teherautóra. Olyan jól működik együtt ez az egész, hogy az csodálatos.
Posztoljátok ezeket a Roxínházas élményeket? Csináltok belőle sztorit?
Patrik:
A barátoknak mindig küldök képeket, amikor együtt ökörködünk az öltözőben, ott születik pár nagyon szép pillanat.
Ninszi:
Én ritkán szoktam megörökíteni, mert szeretem megélni a pillanatokat. A színpad segít abban, hogy eltávolodjak az internettől.
A kisfiú meg az oroszlánok előadás előtt (Fotó: Csillag Fanni)
Mit szólnak az ismerősök, barátok, osztálytársak, családtagok?
Patrik:
Az iskolámból mindig eljönnek megnézni az előadásokat, a család pedig abszolút örül neki
Ninszi:
A barátok, ismerősök eljönnek megnézni, a család pedig nagyon büszke rám. De ha van ismerős a nézők között, akkor nagyon izgulok. Igazából remegek. Aztán alakul magától.
Patrik:
Onnantól már a jelenet elvonja az ember figyelmét, csak arra figyel, hogy jól alakítson.
Ninszi:
Ha színpadon vagyunk, akkor már magától jön minden.
kép Tanodás, sok gyerek valahol
Amikor az előadást nézed, mennyire tudod szakmai szemmel, és mennyire tudod egyszerű nézőként figyelni? Mennyire tudsz jelen lenni és elengedni a szakmai részt?
Taki:
Nyilván én már nagyon régóta vagyok a szeren, nagyon sokáig nem sikerült föltennem a civil szemüveget. Most akkor teszem fel, amikor akarom, és már gyakran fölteszem, és nem szakmai szemmel nézem. Nem azt látom, hogy ki, hol, mikor nem állt pont jó helyen, hanem egy előadást meg tudok nézni a végéig, és élvezni tudom minden percét. Nagyon érdekes ez a két szemüveg rajtam.
Hogy látod, jó irányba mennek a dolgok, lehet vinni ezt a zászlót?
Taki:
Lehet, és kelleni mindenképpen kell. Az én ízlésem szerint nagyon eltávolodik a fiatalság attól, amit én jónak ítélek. Kezdve azzal, hogy nem tud megérinteni egy másik embert, mert online elintézi. A táncban ezt nem lehet megcsinálni, a színpadon ezt nem lehet megcsinálni, a színpadon ott full kontakt kell, hogy legyen. Én most azt látom, hogy bár egyelőre nagyon szűk réteg, de azért van egy csomó olyan fiatal, aki nem azt gondolja, hogy csak a trend, hanem többre vágyik. Én azt gondolom, hogy a trendnél sokkal több van a Roxínházban.
A projekt az EMT-TE-A-B-21-0373 azonosítószámú pályázat keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.
