Beszélgetés Sugár Kingával komolyzenéről, hangképzésről, tanításról
Sugár Kinga énekes, énektanár, a Roxínház Tanoda hangképző pedagógusa. Januárban csatlakozott a Roxínházhoz, azóta segíti a társulat tagjait felkészülni az elődásokra. Szegeden, az Országos Simándy József Operaéneklési Verseny döntőse volt; Kaposváron, operettversenyen kiemelt 1. helyezést ért el; a Vikár Béla Vegyeskarral több nemzetközi versenyen indult: Pardubice (cseh), Tour (francia), Riva del Garda (olasz), Velence (olasz), ezeken a versenyeken több kategóriában is arany ill. ezüst minősítést szereztek. 10 éve jár zsűrizni különböző énekversenyekre: magyarnóta, operett és népdal kategóriákban. Tanítványai közül többen szép sikereket értek el, magyarnóta versenyen 1. díjat és közönségdíjat nyertek. Akiket eddig felvételire vagy alkalmassági vizsgára készített fel, mindenkinek sikerült. Legutóbbi sikere, hogy a Roxínház egyik tehetséges, fiatal énekese, Csillag Fanni döntőbe jutott egy énekversenyen, musical kategóriában.
Mikor fedezték fel, hogy tehetséged van az énekléshez?
Már nagyon kicsi koromban, az óvodában felfigyelt rám az óvónő, hogy milyen szépen énekelek. Nagycsoportos voltam akkor, anyukám elvitt a zeneiskolába, előkészítő évre, amikor pedig hangszert kellett választanom, az a hegedű lett.
Nem volt félő, hogy elmarad az éneklés a hangszerválasztás miatt?
A hangképzést 16 éves kor előtt nem kezdik el tanítani a zeneiskolában, mert mindenkinél meg kell várni a mutálási időszak végét. Valamifajta légzéstechnikát lehet tanítani, de mivel a mutálás miatt teljesen megváltozik a hang, ezért – bár el lehet kezdeni – nem nagyon javasolják, hogy kisgyerekkorban bárki hangképzést tanuljon, hiszen a tanultak fele kukába megy a hangváltozás miatt, ezért nem érdemes. Így maradt a szolfézs óra, illetve az órán történő éneklés, mindenféle népdal, egyéb dalok, és a hangszer.
Hogyan kanyarodtál vissza az énekhez?
Úgy, hogy mindig is szerettem énekelni, mindenféle műfajt. 16 évesek voltunk, gimisek, én már nem jártam zeneiskolába, de egyik osztálytársam igen. Ő mondta, hogy jött egy nagyon jó hangképző tanár a zeneiskolába. Elmentem felvételizni hozzá, és elkezdtem hangképzést tanulni.
Gondolom, nem csak én vagyok kíváncsi rá, de pontosan mit is jelent az, hogy hangképzés? Mit és hogyan tanul olyankor az ember?
A hangképzés nagyon komplex dolog, egyrészt beletartozik a légzéstechnika, a támasz, hogy tartom az éneklés alatt az izmokat, a másik, amit fent csinálunk, a lágyszájpad nyitogatása, a szájüreg kezelése, a gége kezelése éneklés közben. Beletartozik a különböző éneklési stílusok jegyeinek megtanulása. Máshogyan kell énekelni egy komolyzenei dalt, egy áriát, egy musicalt, egy népdalt, ezeknek a különböző műfajoknak a stílusjegyeit is tanítjuk. Tulajdonképpen megtanítjuk a fiatalokat bánni a saját hangjukkal.
Ha én képezném a hangomat, nekem is jó hangom lenne? Bárki lehet bármilyen énekes?
Valamilyen szinten igen. Jó, igazság szerint az adottság, az nagyon fontos. Én se véletlenül nem lettem népdalénekes – és nem feltétlenül azért, mert ne szeretném a népdalokat -, hanem azért, mert van egy adottságom valamelyik műfajra. Persze vannak, akik több műfajt el tudnak énekelni, Polyák Lilla például ilyen, szerintem ő bármilyen műfajban kiválóan énekel.
Azt már tudjuk, hogy 16 éves kor után érdemes elkezdeni a hangképzést, de meddig érdemes elkezdeni? Lehet későbbi életkorban is?
Jobb a 16 éves kor, de igazából igen, lehet. Nekem volt olyan tanítványom, aki 48 éves korában jött el hozzám, akkor kezdte el a hangképzést. És mindenki fejleszthető, nincs olyan, aki nem, a legbotfülűbb, bothangú ember is fejleszthető. Van, aki nem hallja a hangmagasságot, tehát őt hallani kell megtanítani, az a legkeményebb és az a leghosszabb idő, illetve a legnagyobbat itt lehet fejlődni. Azt imádom egyébként, amikor valaki elkezdi végre eltalálni, és végre elkezdi tudatosabban használni a hangját, az nagyon izgalmas. És van, aki hallja, de nem tudja irányítani, nála a második fázisnál, az irányításnál kell kezdeni.
Kanyarodjunk vissza hozzád. Elkezdted a hangképzést, mi volt a célod vele?
Igazából semmi különös, 16 éves voltam, szerettem énekelni. Olyan műfajokat szerettem, amiket a korosztályom nem, például operettet, musicalt, meg hát én már nyolc évesen Karády-imádó voltam, az összes Karády-számot kívülről fújtam. A korosztályomhoz képest teljesen elmebeteg ízlésem volt. Úgyhogy kezdetben csak ennyi volt a célom, énekelni. Talán mélyen, biztos volt olyan vágyam, hogy szubrett legyek mondjuk egy operettben, aztán, ahogy elkezdtem tanulni, rá kellett jönnöm, hogy soha az életben nem leszek szubrett, merthogy primadonna lírai szoprán hangom van. De akkoriban még nem nagyon volt rálátásom a komolyabb zenére.
Mégis volt egy elképzelésed arról, hogy milyen a hangod, és milyen hangot szeretnél.
Igen, amikor rájön az ember, hogy a kettő nem fedi egymást, az egy törés, de túllendül rajta, mert van, amin nem lehet változtatni. Az adottságunkat el kell fogadni. Nekem nem fürge a hangom, nem koloratúr a hangom, hanem csak lírai, tehát ez azt jelenti, hogy pl. az Éj királynője áriáját ki tudom énekelni, mert megvan a hangmagasságom hozzá, de nem olyan fürge a hangom, tehát tempóban nem tudom kiénekelni, amit egy koloratúr igen, a gyors futamokat gyorsan.
Meddig tanultál énekelni?
Miután elkezdtem, két évig jártam Veréb Judithoz. Azért csak két évig, mert visszament Szegedre. Akkor jött egy nagyon szigorú énektanárnő a zenesuliba, akitől én féltem, és egy óra után, amit vele töltöttem, azt mondtam anyunak, hogy nem megyek többet. Nagyon visszahúzódó voltam, meg félénk, “bocs, hogy élek” típus – most is ilyen vagyok -, és így nem jártam tovább a zeneiskolába. Közben anyukám elkezdett dolgozni a színházban, öltöztetőként. Abban az időben még Pálfy Alice volt a hangképzőjük a színészeknek, és mondtam anyunak, hogy kérdezd meg Alizkát, elvállalna-e külsősként. Azt mondta, hogy menjek be, meghallgat, azután pedig hogy igen, jöjjek. Vele kezdtem el igazán operetteket tanulni, mert a zeneiskolában a népdalokkal, könnyebb dalokkal kezdtünk, csak azokat tanultam addig. A zeneiskolában is megvan a tanrend, ugyanúgy, mint az általános iskolában, hogy melyik évben mi a tananyag. Így az operetteket már Alizkával kezdtem el énekelni. Hozzá jártam két évig, akkor ő kapott egy szerepet valahol, és kevésbé ért rá. De milyen érdekes a sors, közben elment az a szigorú tanárnő a zeneiskolából, és a helyére jött Bukucs Rózsa énektanárnő. Elmentem hozzá, nála is felvételiztem, és elvállalt. Onnantól kezdve hozzá jártam, először a zeneiskolába, majd utána magánórákra. Vele aztán operákat, áriákat, komolyzenei dalokat énekeltem, rengeteg versenyen voltunk, operaversenyeken.
Végül is maradt az életedben az éneklés, hiszen mégiscsak azt szereted a legjobban.
Igen. Először elvégeztem az óvodapedagógia szakot, mert nem mertem beadni semmilyen ének-szakra – mint mondtam, elég visszahúzódó voltam. De folyamatosan énekeltem, szerepeltem. Később aztán énektanár szakra is beadtam, ahol Ludmány Géza volt a tagozatvezetőm. Kérdezte, hogy lenne-e kedvem a Vikár Kórusban énekelni, ahol ő a karnagy, és szeretettel lát. Így kerültem be a Vikár Kórusba, és azóta ott énekelek, immár 20 éve. Közben pedig elvégeztem az énektanár szakot. Az első hely, ahol tanítottam, még a Művészbejáróban volt, ami akkor indult, amikor végeztem. Ott kezdtem el szolfézst és zongorát tanítani, majd egy évre rá angképzést. Három évig tanítottam a Művészbejáróban. Jelenleg a Vikár Kórusban szoprán szólamvezető vagyok, itt is több évig voltam hangképző. Külön magánórákat is adok, valamint több helyre járok fellépni egyénileg és a barátaimmal, komolyzenei dalokat vagy operetteket énekelni. Most például a könyvtárban lesz egy sorozat, komolyzenei és verses fellépés, ahol komolyzenét kell énekelni. Hárman megyünk.
Hogyan kerültél a Roxínházhoz?
Ott kell kezdenem, hogy mindeközben bejött egy párhuzamos vonalban a színház. Hevesi András volt még akkor a karnagy a színházban. 2005-ben énekeltük egy kórusművét a halottak napi koncerten, és mivel az ő művét énekeltük, meghívta Géza, hogy jöjjön el, vezényelje le. Többek között ezen a koncerten énekeltük Verdi Requiemjéből a Requiem tételt, amire Hevesi szoprán szólistát akart hozni. Nekem mindig szólt a Géza, hogy tanuljam meg a szólót is, és a próbákon énekeljem, hogy a többiek tudják, hol kell belépni, mire kell belépni. Hevesi bejött a próbákra 2-3 héttel a koncert előtt, és amikor a próbán énekeltem a szólót, utána odament a Gézához, hogy nem hoz szopránszólistát, maradjak én, mert nagyon szépen énekelek. Akkor nagyon megszeretett, sokat beszélgettünk. Következő évad elején hívott a színházból Hatvani Móni, aki segédrendezője volt a Marica grófnőnek, amit a Babarczy rendezett. Azt mondta, hogy Hevesi András megbeszélte a Babarczyval, hogy engem felhívnak, és ha én ráérek és szeretnék jönni, akkor nagyon szeretnék, ha jönnék a Marica grófnőbe, a kórusba. És hát pont nem volt dolgom! Kérdeztem, hogy mit kell csinálni? – Hát énekelni. – Az oké. – Táncolni. – Táncolni? Úristen! Jó, hát elmegyek, megnézem, hogy tudom-e csinálni. És szerelem volt az első látásra. A színházban találkoztam Pintér Katával, aki akkor még ott dolgozott, ott ismerkedtünk meg. Utána valahogy mindig találkoztunk az utcán, vagy a színházban, nagyjából tudta, hogy mivel foglalkozom, ő keresett fel most januárban, hogy lehetne jönni a Roxínházba éneket, hangképzést tanítani, lenne-e rá kapacitásom, lenne-e hozzá kedvem. És persze, hogy volt.
Kik vannak most rád bízva a Roxínházban?
Akik most rendszeresen járnak hozzám, ők a társulati tagok. Az elején úgy kezdtük, hogy a darab szereplői és a darabokban lévő dalokat, illetve a beugróknak a dalokat kellett megtanítanom, de most már rendszeres órarend szerint járnak. A kicsiknek is lesz lehetőségük jönni szeptembertől énekelni, lehet, hogy csoportosan is, tehát velük is fogok dolgozni ősztől.
Milyenek a gyerekek?
Nagyon jók, nagyon ügyesek, sőt, vannak kiemelkedően tehetségesek.
Tetszik ez a típusú feladat? „Beszoktál”?
Igen, nagyon élvezem, nagyon örülök, hogy jött ez a lehetőség, nagyon jól érzem magam. Azért is, mert azt látom, hogy aki hozzám jár, mindenki motivált. Borzasztó sokat jelent, hogy azt érzem, hogy mindenki lelkes, odaadással, odafigyeléssel csinálja, és ez hihetetlenül motivál engem is. Igen, ezt érzem, hogy fejlődni akarnak. Jó olyanokat tanítani, akik szeretnének is tanulni, nem pedig kötelezőnek érzik.
Milyen terveid vannak a Roxínház Tanodában?
Szeretnék a szülőknek az évben többször is bemutatót tartani, hogy lássák, hol tartanak a gyerekek, a fiatalok a hangképzésben, énektanulásban. Azt gondolom, hogy kicsit nyithatunk műfajilag is, lehetne másféle musicalt vagy műfajt is énekelni, nem feltétlenül csak azt, amit játszik a Roxínház, hanem olyat is, amit nem játszott még, akár komolyzenei, akár popzenei dalokat. Több ilyen bemutatót is lehet tartani a szülőknek, hogy lássák, mi történik itt. Mert a darabokban látják, hallják azokat, akik főszereplők, de nem mindenkit hallanak azok közül, akik rendszeresen járnak és fejlődnek. Tehát ezeket a fejlődéseket időközönként be lehetne mutatni. Az már megbeszélés kérdése, hogy ezeket kössük-e alkalmakhoz. Szeretnék velük többszólamú dalokat is énekelni, és a kicsikkel is minél többet foglalkozni. Látom bennük a tehetséget, és a lehetőséget a fejlődésre.
A projekt az EMT-TE-A-B-21-0373 azonosítószámú pályázat keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.