felajánlom adóm 1%-át

„APU BELÜL MINDIG GYERMEK MARADT”

Beszélgetés Lázár Fruzsinával

Egy író, akinek, ha már a nevét meghalljuk, megmelengeti a szívünket. Egy író, aki, ha legtöbbször igazán komoly dolgokról mesélt is, mindig hozott vele valamiféle zsigerből jövő derűt. Egy író, aki ezer meg egy mesehősével a gyerekek számára varázsvilágot teremtett, miközben a felnőtteket minden történetével tanította. És tanítja ma is. Hiszen Lázár Ervin szerencsére sohasem megy ki a divatból. A Roxínház új premierje, A kisfiú meg az oroszlánok előadás kapcsán, Lázár Fruzsina, Lázár Ervin lánya mesélt nekünk édesapjáról és az ő sajátos írói világáról. 

Blog1.jpg

Lázár Fruzsina szüleivel (Lázár Ervin, Lázár Fruzsina, Vathy Zsuzsa)

Bár az édesapád Budapesten született, a gyermekkora egy Tolna megyei kis településhez köthető. Mesélt nektek ezekről az évekről, a faluhoz való erős kötődéséről?

Apukám a gyerekkorát Alsó-Rácegrespusztán töltötte. 6-7 család élt a pusztán, ismerték, segítették egymást, olyanok voltak egymásnak, mint egy második, tágabb család. Apám elbeszéléseiből tudom, hogy a felnőttek a többiek gyermekeihez is úgy viszonyultak, mintha a sajátjaik volnának. Erős közösségként léteztek: körülölelte őt ott a szeretet.  Úgy érzem, Rácegres sokban hozzájárult ahhoz, hogy író lett. Rengeteget meséltek itt nekik, nem véletlen, hogy szinte minden története ebből a varázslatos helyből is táplálkozik. A természet pedig különösen nagy értékkel bírt számára, de ez a fajta kötődés is fellelhető a műveiben.

A kisfiú meg az oroszlánok valahol összefoglal számomra egyfajta esszenciát is arról, mit jelentenek Lázár Ervin meséi. Komoly témákat, szinte filozofikus kérdéseket a gyermeki képzeletbe öltöztetve. Valahol minden története rávilágít: muszáj megőrizni magunkban a gyermeket, hogy igazán értékes életet élhessünk. 

Érdekes, hogy ő mindig azt mondta: egy bizonyos embertípus szereti a műveit. Mégpedig azok a felnőttek, akik valahol belül gyerekek maradtak. Bár meseíróként tartják számon, nem feltétlenül a gyerekeknek szánta az írásait, legalábbis nem mindegyiket. Apu embernek maga is olyan volt, mint akiknek írt. Belül gyerek maradt. Mindig nagyon könnyen megnyíltak neki az emberek, az idegenekkel is azonnal szót értett, nem kellett tennie semmit, és azonnal elmesélték az egész életüket. Számomra ő egy kicsit olyan volt, mint egy pszichológus. 

A gyerekekhez hogyan viszonyult? Weöres Sándorról például hallani, hogy zavarban volt, amikor kicsik közé, óvodákba hívták, hiszen ő elsősorban a ritmussal kísérletezett. Nem feltétlenül gyerekverseket akart írni.

Apu ebben más volt, ő a gyerekekkel is megtalálta a hangot és nemcsak az író-olvasó találkozókon, hanem apaként is. Bár a meséit nem szerette felolvasni nekünk, de rengeteget beszélgetett velünk. Nem véletlen, hogy több meséje a velünk való párbeszédekből indul. Ide tartozik például a Szegény Dzsoni és Árnika, amely tényleg úgy született, hogy kérleltem: írjon egy mesét nekem! De a Tüskés varabin is hasonló módon lett: az öcsém elmesélte apunak, hogy álmodott egy állatról, majd le is rajzolta neki. Sokszor megkérdezik: mi ennyire különleges gyerekek lettünk volna? Ennyi mesének adtuk az alapját, az ihletét? De a válaszom az, hogy nem mi voltunk azok. Apu volt különleges. Ő, aki a teljesen természetes gyermeki gondolatokat mesévé tudta varázsolni. A Berzsián és Dideki például tényleg abból ered, hogy egész piciként a „Csiga-biga, gyere ki”-t úgy fejeztem be: „ég a háza(:), dideki.” Mire apu megkérdezte: kinek a háza ég? Én pedig rávágtam: hát, a Didekié. Ez számára elég is volt, hogy elindítsa a képzeletét és megszülessen a következő mese.

Blog2

Lázár Ervin (Fotó: Czimbal Gyula, MTI)

Amellett, hogy a fantáziája határtalan volt, mi jelentett számára nehézséget? Mivel küzdött íróként a hétköznapokban?

Anyu, aki maga is íróként tevékenykedett (Vathy Zsuzsa József Attila-díjas író, újságíró – a szerk.) alapvetően gyorsabb, pörgősebb személyiség volt, apu lassabb, ráérősebb. Ennek ellenére nagyon sokat vállalt mindig. Gyakran hívták például író- olvasó találkozókra: amikor már úgy érezte, hogy túl sok lesz, akkor a telefon mellé a falra felakasztott egy kis bekeretezett feliratot, az állt rajta: Mondd, hogy nem! De még ezzel együtt is sok helyre ment.

Egy író szülővel sem mindennapi dolog felnőni, kettővel pláne.

Persze, de igazából a gyereknek az a természetes, amibe beleszületik. Nekem nem volt benne semmi furcsa, hogy mit dolgoznak a szüleim. Később, amikor már jöttek át a barátaim, akkor tűnt fel, hogy ők elcsodálkoztak dolgokon, amelyek nekem a mindennapi élet részei voltak, számukra azonban különlegességet jelentettek. Például, hogy anyu este tízkor kezd el főzni, vagy hogy apukám éjszaka dolgozott, mert nappal nem tudott – tőlünk. A szüleim egyébként nemcsak habitusban egészítették ki egymást. Szellemi partnerek voltak, mindig elsőként olvasták egymás írásait.

Bizonyára nagy felelősség egy hasonlóan gazdag szellemi hagyatékot őrizni, és vigyázni arra, hogy mindig méltó kezekbe kerüljön. Számodra létezik kedvenc Lázár Ervin-mű? 

Természetesen apu mindegyik írását nagyon szeretem, de talán A Hétfejű Tündér, amely különösen kedves a szívemnek. Emellett igazán fontosak számomra a Csillagmajor elbeszélésciklus írásai, ezek már apu 60 éves korában jelentek meg, és valódi esszenciái az egész pályájának. Közben a gyermeki huncutsággal teli művei is a szívem csücskei, például A Nyúl mint tolmács. Sokat olvastam a gyerekeimnek, akik, sajnos, már nem ismerték őt, pedig biztosan nagyon jól kijönnének egymással. 

Hogyan viszonyulsz a filmes és színpadi adaptációkhoz?

Az adaptációkat is kedvelem, például a Szegény Dzsoni és Árnika ’83-as filmváltozatát, amelyben olyan legendás színészek játszottak, mint Törőcsik Mari. De A kisfiú meg az oroszlánok 1979-es,  Katkics Ilona-féle filmadaptációja is nagy kedvencem. Apu hagyatéka kapcsán azt tartom a legfontosabbnak, hogy minden feldolgozás hozzá méltó módon valósuljon meg.

A színházi feldolgozásokkal kapcsolatban talán az egyetlen kérdés bennem, hogy a mai, akciódús mesékhez, látványelemekkel teli történetekhez szokott gyerekközönség számára, hogyan maradnak érvényesek a Lázár Ervin-féle, lassabban hömpölygő, elgondolkodtató szövegek. Végül mindig abban bízom: mivel az üzenet örökérvényű, egy jó rendező pontosan tudja, miképpen nyúljon a műhöz, hogy az egyszerre méltó is maradjon és aktuális is legyen.

emmi_logo_szines-3_1.jpg
emet_logo_szines-2_1.jpg

 A projekt az EMT-TE-A-B-21-0373 azonosítószámú pályázat keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.