Egyre inkább terjed a nagyvállalatok, a cégek körében a társadalmi felelősségvállalás. Sokszor a törvényi kötelezettségeken túl is igyekeznek minél többet tenni az őket körülvevő társadalom életszínvonalának javítása, vagy a környezet megóvása érdekében. Mit tehet egy egyesület, mit tehet egy színház, ha önként szeretne valahol, valakinek jót tenni? Azt adja, amije van: színházi előadást azok számára, akiknek ez talán soha, vagy csak nagyon ritkán jutott. A téma mindig, így most is aktuális: ki, hogyan, hol tud segíteni. Mert a segítségnyújtás nem pénz kérdése. Azt adunk, amink van. Ilyen egyszerű.

A témáról Csatos Zsuzsannával, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatójával, Troszt Évával, a központ igazgatóhelyettesével, Pintér Katával, a Roxínház rendezőjével és Takács László Jánossal, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Miért fontos a Roxínház számára a társadalmi szerepvállalás?

Pintér Kata:

Minden ember életében fontos az, hogy találjon olyan területeket, ahol adhat, hiszen az ember lelkének ez egy nagyon-nagyon jó érzés. Egy olyan civil szervezet életében, mint a Roxínház, ez sokszorozódik. Fontos nekünk a gyerek közeg, hiszen gyerekekkel dolgozunk, ezért próbáltunk olyan szervezetet keresni, ahol szintén gyermekek vannak, így gyerekeknek segíthetünk mi magunk is. Az is fontos, hogy az elmúlt 20 év alatt mi is nagyon-nagyon sok mindenkitől nagyon sok jó dolgot kaptunk, és remélem, hogy ezekkel a projektekkel sikerül ezekből valamennyit visszaadnunk.

Hogyan kezdődött a két intézmény kapcsolata?

Troszt Éva:

14 évvel ezelőtt, egy hosszú téli szünet és nagyon hideg napok idején kerestük meg először a Roxínház vezetőjét. 24 gyermekünk nevelkedett akkor a toponári Befogadó Otthonban. Gondolkodtunk, hogyan tölthetnék tartalmasabban az időt, hiszen a többségük nem mehetett haza a családjához karácsonyra. Egyszer csak eszembe jutott, hogy a Csiky Gergely Színház mellett működik itt egy másik színház is, nagyon hálás darabokkal. Kiderítettem, ki a vezetője, felhívtam Szabolcsi Jánost, hogy tudna-e segíteni – akkor éppen korlátozott volt a gyermekotthon működtetési kerete -, és ő azonnal azt válaszolta, hogy a karácsony utáni előadásra szeretettel várják az itt nevelkedő gyermekcsoportot. Akkor 20 belépőjegyet kaptunk ajándékba. Később sem szakadt meg a kapcsolat, Szabolcsi János mindig szólt, ha volt egy-egy előadás, amelyre  20 vagy 40 vagy 80 jegy lehetséges, hol kedvezménnyel, hol teljesen ajándékként. Évről-évre egyre többféle módon és egyre több előadásra jutottunk így el. Az egyik legemlékezetesebb volt, amikor a Facebook-ot is segítségül hívva, gyakorlatilag megmozdított nagyon sok somogyi embert a Roxínház, mi pedig megköszöntük nagy örömmel, hogy egy egész előadást kaphatott a kezdeményezés eredményeként az intézményünk, a gyermekotthonaink és a nevelőszülői hálózatunk közössége. Később több nevelőszülős, gyermekotthonos gyermekrendezvényünk alkalmával több esetben eljött a Roxínház a programjainkra, például a Vuk vagy A dzsungel könyve előadás betétdalaival. 2011-ben az egyik 500 fős gyermeknapunkon szinte A dzsungel könyve teljes musicalt megnézhették a gyermekcsoportjaink. Mi, kollégák, máig emlékszünk rá, hiszen mi is nagyon jól éreztük magunkat ezen az eseményen. Meg kell említenem azt is, hogy nagyon nagy segítség volt a pandémia, a bezártság időszakában, amikor kérni sem kellett, idejekorán érkezett a felajánlás a Roxínház részéről, online elérhető, digitális előadásokra hívták meg a csoportjainkat. Ugyancsak nagy örömmel fogadtuk, hogy 2021-ben, tavaly tavasszal és ősszel, a munkatársaink 6 különböző előadáson kedvezményes belépőjegyekkel vehettek részt, az akkor kínált előadásokra összességében több mint 150 jegyet igényeltünk. 

Jelenleg hogyan épül fel az ellátórendszer?

Csatos Zsuzsanna:

Amiről igazgatóhelyettes-asszony beszélt, az a nagy múltra visszatekintő támogatás, amelynek keretei között közel 1000 gyermeket ajándékozott meg a Roxínház a részvétel lehetőségével. A tavalyi évben csökkent az intézményünk nagysága az ágazati átszervezések, a szakszolgáltatás és a nevelőszülői hálózat kiválása miatt. A nevelőszülői hálózat kiválásával csaknem 600 gyermekkel csökkent az intézmény gondoskodásában nevelkedők létszáma, a hálózatot tavaly áprilistól a református egyház működteti,  és a szakszolgálat is kivált, országos központi intézmény működtetése alá került. A jelenlegi ellátotti férőhelyszámunk 245, ami igen magas. Jelentős arányban nagyon traumatizált gyermekekről gondoskodunk, és nekünk a legnagyobb öröm az, ha visszakerülhetnek a családba, ha hazagondozhatjuk őket. Mindig van néhány üres férőhelyünk, de nagyon csekély számban. Ha egyik pillanatban 231-en vannak, másnap már lehet, hogy 232-en lesznek, napról napra változik, az új beutalások miatt. Csecsemőotthonokat is működtetünk három csoportban, és anyás csoportokkal is rendelkezünk, amelyekben a kiskorú anyukák a gyermekeikkel együtt tanulják az együttlétet, az anyaságot, mi pedig mindenben igyekszünk segíteni őket. A nagy múltra visszatekintő Somogyi Gyermekvédelmi Hét című rendezvényünk során, annak nyitónapján egy nagyon szép előadást, dal-válogatást kaptunk a Roxínháztól, mintegy 150 gyermekünk örömére. Mi gyermekvédelmi intézmény vagyunk, sokaknak elsősorban közvetlen a gyerekek jutnak eszükbe, és nem azok a felnőttek, akik a lelküket beleadva működtetik ezt a rendszert. Ezért én kifejezetten örültem annak, hogy az idei évben mi is kaptunk újra kedvezményes jegyeket. Én is elmentem az unokámmal az egyik előadásra, és nagy örömmel láttam, hogy sok kollégánk érkezett távolabbról is, Nagyszakácsiból, Marcaliból, Nagybajomból. Nagy örömöt jelentett számunkra ez a lehetőség, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk!

Kata, szóba került a covid, és az a helyzet, amit ez szült. Ennek kapcsán jött egy nagyon fontos ötletetek, hogy megmutassátok magatokat az online térben, és így teret és időt átugorva tudtatok sok helyre eljutni. Hogyan jött az ötlet?

P. K.:

A pandémia miatt leállt minden. Küzdöttünk azzal, hogy nem játszhattunk előadásokat, hogy hogyan fogjuk egyáltalán ezt az időszakot túlélni. Próbáltunk azon gondolkodni, hogy hogy tudunk mi támogatókat szerezni, ugyanakkor azt is tudtuk, hogy ez a bezártság mindenkinek rossz, de azoknak a gyerekeknek, akik egyébként is össze vannak zárva, még rosszabb, hiszen most aztán sehova nem mehetnek. Gondolkodtunk, hogy mi hogyan tudunk ezen segíteni. Akkor kitaláltuk azt, hogy keressünk meg úgy cégeket, hogy nekünk segítenek támogatással, és mi továbbadjuk a támogatást azzal, hogy online jegyeket biztosítunk gyerekcsoportoknak, nevelőszülőknek, nevelőcsaládokban élő gyerekeknek roxínházas előadásokra. Az akciónkra rengeteg cég adott támogatást, és nagyon sok magánszemély megmozdult. Volt, aki csak tízezer forintot adott, de az is négy gyerekjegy. Volt, aki nagyobb összeggel támogatta a kezdeményezésünket. Gyakorlatilag Kaposvár és Somogy megye rengeteg cége megmozdult, segített ezeknek a gyerekeknek, és így egyébként nekünk is, mert ezzel mi is túléltünk, és remélhetőleg a gyerekek szórakozása is megvolt. 

Miért fontos a gyerekek számára, hogy kulturális élményt, művészi élményt kapjanak akár online, akár személyesen?

T. É.:

Leginkább azért, mert a gyermekek jelentős része elhanyagolás miatt kerül állami nevelésbe, tehát szinte biztos, hogy közülük sokan nem lehettek kiskorukban részesei meséknek úgy, mint akik általában gondoskodó, szerető családban nevelkedhettek, mint akiknek volt „gyerekszobájuk”. Mint tudjuk, a mese a legjobb terápia. A gondoskodásunkra bízott gyermekek jellemzően mentálisan sérült kiskorúak. A nagyobbakkal ugyan foglalkozhat pszichológus, de a mesének, a kultúrának olyan formális, informális eszközei vannak, amelyeket a gyermekvédelmi szakemberek nem tudnak sem személyes törődéssel, sem pszichés megsegítéssel teljes mértékben helyettesíteni.  Van, amit a gyermeknek csak a mese adhat, adhat át. Mint minden másban, a szabadidős programok terén is azt szeretnénk, ha nekik is jutna legalább annyi lehetőség, mint a családokban élő gyermekeknek. Ez a törekvésünk viszont csak ilyen támogatók segítségével lehetséges, mint amilyen a kaposvári Roxínház is. 

Látszik ez a gyerekeken?

Cs. Zs.:

Igen. Nekik minden olyan tevékenység örömet jelent, amikor kiléphetünk az intézményből. Nem vagyunk zárt intézet, egy speciális otthonunk van, az sem zárt intézmény. Kimehetnek a gyerekek a városba, akár egyedül is, van kimenőjük, szabad levegőn is tölthetik az idejüket, és ők nagyon-nagyon örülnek annak, hogy ha valahova elmehetnek. Ugyanígy a rendszeres úszás lehetősége is fontos számukra, vagy példaként a kézműves tevékenység, vagy akár egy gyermeknapi rendezvény, egy színházi előadás. A gyermekeink nagyon-nagyon szeretnek menni különböző programokra, rendezvényekre, nagyon értékelik az ilyen lehetőségeket.
A mesére visszatérve, mi ezen keresztül tanultuk meg, hogy van a jó és van a rossz. A rossz is elnyeri a méltó büntetését, és a jó is elnyeri a méltó jutalmát. Ez egy kicsit náluk kimaradt. Nehezen tesznek különbséget a jó és a rossz között, ami nagyon fontos lenne, különösen az antiszociális gyermekek esetében, akik a speciális gyermekotthonba kerültek. 

Mik a legnagyobb nehézségek a központ munkájában?

Cs. Zs.:

Arra nagyon nagy szükségük van az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeknek, hogy elhiggyék, egy nagyon rossz gyerek is szerethető figura. Ennek biztosítása a legnehezebb számunkra, mert nem mindig hiszik el, hogy mi mindenképpen szeretjük őket. Nem ezt a tapasztalatot hozták magukkal. Hála Istennek olyan kollegák vesznek körül bennünket, akikről ez elmondható, hogy szeretik ezeket a gyerekeket. Aki nem így van vele, aki nem hozzánk való, az a próbaidő alatt megszökik, a többiek viszont minden nehézség ellenére is nagyon kitartanak. Így nálunk alapvető szempont, hogy mi csak bizonyos tetteiket nem fogadjuk örömmel, de a gyermeket magát igen. Előfordulnak bizonyos negatív tettek, megnyilvánulások. Ezek ellensúlyozásában, a nevelési folyamatban nagyon hasznos, fontos az irodalom, a kultúra, egy-egy jó színdarab, hiszen sok esetben a nem támogatott tettekről, és azok következményeiről szólnak.

T. É.: 

Mi tudjuk, hogy a rossz gyerekek nem rosszak, sok konfliktushelyzetben a magatartásprobléma inkább egy külső tükör, ami nekünk, gyermekvédelmi szakembereknek szól. Megértjük, hogy a társadalom egy részében adott a megbélyegző hajlam, de mi, akik ebben az ágazatban dolgozunk,  mindannyian tudjuk, hogy sokszor többé-kevésbé deprivált, kiilleszkedő élethelyzetbe került  anyukák, apukák állnak a bekerült gyermekek mögött, a legtöbb esetben a szülők felelőssége állapítható meg.  A szakellátásban nevelkedő gyermekek gyakran alulmotiváltak, befelé fordulók, egy részük ugyanakkor mások irányába tanúsít bizonyos mértékű agressziót. Pontosan tudjuk, hogy nem rosszak. Ez nem azt jelenti, hogy mindent elnézünk, vagy nincsenek elvárások, sőt, nagyon kellenek a keretek, de mindig tudjuk, hogy az úgymond rosszalkodásnak mindig előzményes oka van. Egy biztos, hogy intellektustól, értelmi akadályozottságtól függetlenül, a zenés és színházi előadásokra teljes mértékben nyitottak, nekünk pedig ez a nevelésben mankó és nagy öröm is egyben.

Cs. Zs.:

Ők maguk is szívesen foglalkoznak az ilyen jellegű tevékenységekkel, például a zenével, a szereplési lehetőségeket is szeretik és tehetségesek benne. Van már felnőtt színészünk, de van egyetemi hallgatónk, gimnazistánk, Csányi alapítványos, Arany János programos diákunk is. Nagyon-nagyon sok olyan gyermek él közöttünk, aki nagyon tehetséges. Nemrég voltam egy pék-cukrász tanuló szakmunkásvizsgáján, aki örömmel mutatta az eredményes bizonyítványát. Nagyon büszkék vagyunk rá is, hiszen néhány éve még csak reménykedtünk abban, hogy talán a nyolc osztályt elvégzi. Most már nagyon sokan végeznek középiskolában, tanulnak szakmát, nagyon büszkék vagyunk rájuk. És kevesebb a csibész. De van.

Az online térben az egyik legnépszerűbb darab A dzsungel könyve volt, ezt kérték a legtöbben. Mi lehet a titka ennek a darabnak, hogy olyan könnyen dekódolják a gyerekek?

P. K.:

Talán azért olyan népszerű, mert sok változata van, amiket már egészen kis korban is mesélnek. A történetben szerepel egy gyerek, aki elveszett és befogadják. Talán ez állhat közel leginkább hozzájuk. 

Takács László János:

A Roxínházba járó gyerekek között is vannak olyanok, akiknek a szülői háttere nem minden szempontból megfelelő. Nem lehet pótolni egy családot. Valamelyest kompenzálni lehet. Apád helyett anyád, anyád helyett apád leszek, szoktam viccesen mondani. Lehet nagyon szeretni ezeket a gyerekeket, lehet azokat az érzelmi szükségleteiket valamelyest pótolni, ami esetleg a civil életéből hiányzik, erre mindig oda is kell figyelni, de ez jobbára magától megtörténik itt.

Mennyire tud a közösség, a Roxínház ebben segíteni?

T. L. J.:

Maximálisan. Itt a Roxínházban az elmúlt 22 évben olyan szerencsés csapat tudott összejönni, hogy tényleg barátok lettek az idejáró fiatalok, sőt, szerelmek is szövődtek-szövődnek itt a Roxínházban. A próbaterem egy dolog, de az előadás egy másik dolog, ahol kénytelenek vagyunk nagyon együtt lenni. És azt gondolom, hogy ez a nagyon „együttlevés” segít azokon a pontokon, ahol ezekre szükség van, amiket a külvilágban nem talál meg az illető. Nagyon remélem, hogy a Roxínháznak olyan műsorpolitikája van, hogy kifelé is segít. Nem csak azért játszunk mi Hotel Mentholt, mert azt tartjuk a legjobb darabnak, hanem azért játsszuk, mert – ahogy Zsuzsa az elején mondta könnybelábadt szemmel, hivatkozva a munkatársakra -, hogy akik a munkába beleszakadnak, valamit azoknak is adni kell. Ezért a Hotel Menthol, ezért az Indul a bakterház, ezért az Anconai szerelmesek. Valamit a gondozottaknak is adni kell, ezért a Minden egér szereti a sajtot, és a többi gyerekelőadás. A Roxínház és a társadalmi felelősségvállalás – azt gondolom, derékig, nyakig benne vagyunk ebben a kérdésben.

A központ gyakorlatilag 18 éves koráig tudja támogatni a gyerekeket, de tovább is tudja kísérni az életüket. Pontosan miben tudnak segíteni, és hogyan?

Cs. Zs.:

24 éves korig lehetnek nálunk a fiatalok úgynevezett utógondozói ellátottként, utógondozottként. Az utógondozói ellátott fiataljaink között van, akiknek szükséglet szerinti ellátást biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy ő már teljesen önálló, csak segítséget kap. Van, aki albérletben lakik, van, aki saját házat tudott venni. Ebben is segíti az intézményünk őket. Az utógondozó munkatársaink segítenek, ha ügyvédre van szükség, vagy éppen kőművesre vagy más szakemberre. Abban is segítünk, hogy hogyan kell a pénzt beosztani, összességében mindenben, amiben lehet. A 18 év feletti fiatal felnőttek egy része nem saját lakásban, nem albérletben lakik, hanem az eddigi gondozási helyén. Vagy azért, mert tanul, vagy azért, mert dolgozik, de a keresete nincs annyi, hogy egy albérletet fedezni tudjon. Az ilyen fiatalok jellemzően úgy folytatják az életüket, mint 18 éves koruk előtt. Ők jelenleg 26-an vannak. És ennek is örülünk, mert ez azt jelenti, hogy vagy tanul, vagy szakmája van a fiatalnak. 

Elképzelhető, hogy aki csecsemőkorától kezdve gyermekotthonban él, felnőttként teljes családi életet tudjon élni? Hiszen nem volt példa, nem volt egy olyan anya vagy apa kép előtte, ami példa lehetne. 

Cs. Zs.:

Elképzelhető, de azért arra mindig számítani kell, hogy a bekerült gyermekek egy része már magzati korban is olyan sérüléseket szenvedhetett, amelyekről nem tudjuk, hogy mit okoz bennük a későbbiekben. Igyekszünk velük elfelejtetni mindent, ami trauma volt, de ez teljes mértékben nem lehetséges. Mi bátran meg szoktuk mutatni a külső érdeklődőknek, látogatóknak az otthonainkat, a gyermekotthonokat,  a lakásotthonokat, mert példa értékűek, ahogy kinéznek, szerintem nagyon sok család megirigyelhetné a nálunk kialakított környezetet. Nemrégiben minisztériumi és fenntartói látogatóink érkeztek Budapestről, éppen a speciális gyermekotthonunkat nézték meg, a Kanizsai utcában működtetett Zita Specális Gyermekotthont. Azt mondta akkor a főosztályvezető úr, hogy ahhoz képest, hogy speciális gyermekotthon, nagyon szép a környezet, látszik, hogy foglalkoznak, foglalkozunk vele. Olyan ez, hogy mi annak is örülünk, ha megmarad a virág a folyosón. Nekem ez a mániám, hogy ahol virág van, ott rossz ember nem lehet. Igen, van, amikor valaki annyira dühös, hogy kiborítja a cserepet, de aztán mindig van, aki újraülteti. És ezt is szeretnénk velük megláttatni, hogy vannak szép dolgok. 

Kik azok a támogatók, akiket fontosnak tartotok még elmondani, akik segítik a munkátokat?

T. É.:

A két legnagyobb támogatónkat szeretném megemlíteni, hangsúlyozva, hogy nagyon sok kisebb-nagyobb üzleti szereplő, non-profit szervezet áll újra és újra mellénk. Az egyik legnagyobb, legrégibb támogatónk a patcai Katica Tanya Élményközpont. Lassan másfél évtizede, minden nyáron minden szakellátott gyermek egy teljes napot tölthet el a Katica-tanyán, és nemcsak a mi intézményünk, hanem a II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthonban, illetve a nevelőszülői hálózatban élő gyermekek is. A másik legnagyobb támogatónk a Színarany Ívek Kft. A kaposvári és a nagykanizsai Mc Donald’s éttermek vezetője teljesen véletlenszerűen, kérés nélkül, tőle indult gondolat alapján keresett meg minket, egymillió forint keretösszegben hívta meg ajándék-látogatásokra a gyermekeinket. A hagyományos Somogyi Gyermekvédelmi Hét megszervezésekor szerencsés módon minden évben sok támogató áll mellénk, példaként idén a Kaposmérői Kenyérgyár és a Mintaboltja, valamint a Fonte Viva. Az étkezéstől a kulturális programokig nagyon sokan támogatják az intézményt. Köszönettel tartozunk a Roxínháznak, amely sok éve kiemelt támogatója az intézményünknek.

A projekt az EMT-TE-A-B-21-0373 azonosítószámú pályázat keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Támogatásával valósul meg.