felajánlom adóm 1%-át

Made in Hungária 3x is szeptemberben

Nagy sikerrel mutattuk be augusztusban, Somogyváron a Made in Hungária című musicalt. Minden várakozásunkat felülmúlta a fogadtatás! Szeptemberben három előadással is készülünk, hogy aki lemaradt, az meg tudja nézni a Roxínházban.

A történet szerint a hatvanas évek elején Amerikába, majd onnan visszadiszidál egy tipikusan magyar, angyalföldi család: Fenyőék. A fiatal Ricsibe ott kint mélyen beleivódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelentheti: a rágó, a Marlboro, a hawaii ing és mindenekelőtt a rock and roll. A kinti élmények és egy megszállott lemezgyűjtő rádióműszerész hatására elhatározza: zenekart alapít. Itthon azonban ezalatt sok minden megváltozott: régi barátai új vezért követnek, és gyerekkori szerelme is mással jár…

Fenyő Miklós és Tasnádi István darabja egy fiatal zenekar kalandjait meséli el, akik az amerikai álom után vágyakozva próbálnak kitörni a szocialista valóságból. A musical bemutatja az akkori ifjúság életérzését, vágyait és problémáit, valamint azokat a társadalmi és politikai körülményeket, amelyek befolyásolták őket. Az előadás tele van humorral, romantikával és izgalommal, és felcsendülnek benne olyan klasszikus Hungária slágerek, mint a Viva Rock and Roll, a Csókkirály, vagy a Made in Hungária.

Az előadások időpontjai: szeptember 17., 17 óra, szeptember 21., 19 óra és szeptember 22., 19 óra.