HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK, HOGY ADÓD 1%-VAL SEGÍTED A MUNKÁNKAT!

Segítsen, hogy mi is segíthessünk!

Hosszú évek óta – ahogy a „lehetőségeink” engedik – vendégül szoktuk látni a nevelőotthonokban és a nevelőszülői hálózatban élő gyermekeket egy-egy, a koruknak megfelelő előadásra.

Ezt a hagyományunkat idén is folytatni szeretnénk, de most már – be kell, hogy valljuk – segítség nélkül nem fogjuk bírni.

Kérjük a hozzánk látogató nézőinket, hogy legyenek ŐK a

👦Gyermekek Mecénásai👧 és egy-egy gyermekjegy árával segítsenek, hogy mi is segíthessünk!

Az adományokért köszönetképpen egy hűtőmágnessel kedveskedünk, melyen a nevelőotthonokban élő gyermekek rajzai láthatók. Lelkesen készítették őket és a színes gyermekrajzokkal együtt a szívüket is elküldték. ❤

Ezt a felhívásunkat MINDEN előadás előtt közzétesszük és folyamatosan BESZÁMOLUNK arról, hogy az ÖNÖK segítségével, hány főnél jár a NÉZŐTÉR.

Az első ilyen alkalom az évadnyitó Made in Hungária előadás volt, ahol 25 gyermek számára gyűlt össze színházjegy. Ők már biztosan ott lesznek az Ágacska előadáson.

❤HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK❤