Nagy nap ez a Roxínház életében: megérkezett 250 új székünk, így hamarosan teljesen megújulhat a nézőterünk.
Régóta szerettük volna, hogy közönségünket kényelmesebb, szebb és a mai igényeknek megfelelő nézőtér fogadja.
Most megtettük az első, legnagyobb lépést: a székek már itt vannak.
A történet azonban ezzel még nem ért véget. A székek árának kifizetésére 90 napot kaptunk.
Ezt a lehetőséget tudatosan vállaltuk, mert fontosnak tartottuk, hogy a fejlesztést ne kelljen tovább halasztanunk, és közönségünk az új évadban már élvezhesse a megújult nézőteret.
Szeptemberben ezért elindítjuk a „Foglaljon helyet nálunk!” kezdeményezést.
Ennek keretében magánszemélyek és cégek is csatlakozhatnak majd hozzánk, és hozzájárulhatnak az új székek finanszírozásához.
A Roxínház szeretne olyan működési modellt kialakítani, amely hosszú távon is biztosítja a fejlődés szabadságát.
Ennek fontos része, hogy előadásaink bevételei mellett konkrét fejlesztéseink megvalósításába közönségünk és partnereink is bekapcsolódhassanak.
Az adománygyűjtés még nem indult el, most egyelőre csak az örömhírt szeretnénk megosztani: a székek megérkeztek, és hamarosan elfoglalhatják helyüket a Roxínház nézőterén.
A „Foglaljon helyet nálunk!” kezdeményezés részleteivel szeptemberben jelentkezünk.
Addig is megmutatjuk, hogyan alakul át lépésről lépésre a nézőterünk.

